A cigaretta őse a szivar, ez a dohánylevelekből készített rúd, ami miatt a cigarettáról gyakran azt hiszik, hogy dohányszálakból áll. Hatszázféle hozzáadott vegyi anyag mellett valóban tartalmaz dohányt is. A dohány pedig nikotint tartalmaz, ami a növényt a kártevőktől védi, hiszen méreg. A dohányzókban hasonlóképpen forr a méreg, ha nem szívhatnak egy kis nikotint. Illetve akkor is, ha igen, csak akkor magukra. Valódi nyer-nyer helyzet.
A cigarettát azért szívjuk, mert ha nem szívnánk, pocsékul éreznénk magunkat. Ha pedig szívjuk, ostobának érezzük magunkat és lelkiismeret-furdalásunk van. Ez a már említett nyer-nyer helyzet a dohányzás egészére kiterjed, például az anyagiakra.
A cigaretta drága, így ha gazdagok vagyunk, fitogtathatjuk, hogy ez nekünk nem számít. És persze akkor sem vonjuk meg a füstöt a szánktól, ha szegények vagyunk, ezáltal próbálván hasonlítani a gazdagokhoz. Ráadásul így legalább nem marad pénzünk, amit felesleges dolgokra költenénk. Napi egy doboz cigaretta 1800 Ft, tehát havi 54 000 Forint. Ez évi 650 000, ötven év alatt pedig 32 és fél millió forint, sőt, ha két dobozzal szívunk naponta, akkor már hatvanötmillió, amit nem dobunk ki az ablakon házra, élelemre, ruhára, nyaralásra meg egyéb haszontalan luxuscikkekre. Egy házaspár százharmincmilliót is megtakaríthat ily módon élete során! Ha pedig tekerős dohányt veszünk, többmilliót félretehetünk; ebből is látszik, hogy a dohányzás milyen gazdaságos tevékenység.
Forrás: Richard Duijnstee, Pixabay
A cigaretta egyesek szerint nyugtató, mások szerint serkentő hatású, azaz mindenre gyógyír. Rágyújthatunk, ha nem merünk ellentmondani a főnökünknek, ha nem tudunk mit csinálni a kezünkkel, ha leplezni akarjuk a sértettségünket, ha nem tudjuk a választ valamire, ha ki akarunk kezdeni valakivel, ha azt akarjuk, hogy kikezdjenek velünk, vagy hogy ne kezdjenek ki velünk. Rágyújthatunk, ha unatkozunk, ha szomorúak vagyunk, ha közömbösek vagyunk, ha vidámak vagyunk. Az utóbbi esetben egy vidám nótára is rágyújthatnánk, de a hangunk már rég elment a cigitől, cigihez viszont könnyű hozzájutni, tehát arra még mindig rágyújthatunk.
A cigit azért szívjuk, mert rá van írva, hogy halált okoz. Kamaszok szemében ez nagyon vonzóvá teszi. A kamaszok azért gyújtanak rá, hogy felnőttnek látsszanak, a felnőttek meg azért, mert kamaszkorukban felnőttnek akartak látszani. Hiába, nagyon felnőttes dolog ez. Sok pszichológus szerint a dohányzás a csecsemőkori szopási reflexünkre alapul, de ezt a Marlboro Mannek ne mondd. Szegény Robert Norris cigi nélkül tengette életét 90 éven át.
Wayne McLaren bezzeg tudta, mitől döglik a légy! Igaz, hogy 51 évesen meghalt tüdőrákban, de legalább igazi Marlboro Man volt.
A cigarettát ciginek becézik, ez a cikire rímel, és így is van, dohányozni egyre inkább ciki, amitől bizonyos körökben még menőbb lesz. A cigi a társadalmi hovatartozás jelzésére is alkalmas: A munkások osztályönérzetből szívják, a művészek pedig azért, hogy kifejezzék, mennyire egyéniek. Ezért létezett a szocializmusban Munkás nevű cigaretta, Művész viszont nem.
A cigaretta számos egyéb előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Többek között nagyon büdös, így kiválóan leplezi a szájszagot. Akkor is remekül beválik, ha csatornatisztítók vagy szkunktenyésztők vagyunk. Manapság nyilvános helyiségben már nem szabad szívni, így állandóan ki kell járnunk a jó levegőre. Télen a hideg iránti toleranciánkat is növeli, nem igaz tehát, hogy a dohányzás ne lenne egészséges.
A cigaretta szürkíti a bőrünket és meglihegtet, ezáltal idősebbnek és bölcsebbnek tűnhetünk. Rossz ízű, hozzá kell szokni, mint a keserű orvossághoz, tehát növeli az akaraterőt. A cigitől hangzatosakat krákoghatunk reggel, szép sárgára festi a fogunkat, illetve aromás lesz a hajunk, így vonzóbbak leszünk a másik nem számára. Kár, hogy a kopaszok nem részesülhetnek a cigi eme áldásos hatásában.
Forrás: engin akyurt, Unsplash
Noha a fejlett világban csökken a dohányzók aránya, ezt bőven kárpótolják a harmadik világ új dohányosai. A dohányipar gazdasági szerepe ugyanis jelentős. A dolgozókon kívül munkát ad a parasztnak, az orvosnak, nemkülönben a szervkereskedőnek és a temetkezési vállalkozónak. A dohányzás növeli a GDP-t, ezért nem lehet bezárni a dohánygyárat, a dohánygyárost pedig azért nem, mert gazdag ember.
A cigi szexis – ez kell is, hiszen impotenciát okoz, ezzel is csökkentve a túlnépesedést. A dohányzó nők gyerekeinek lassúbb az észjárása, így jobban érvényesülnek az államigazgatásban. A cigaretta a megélhetést is elősegíti: ha dohányzunk, nagyobb az esélyünk, hogy leszázalékolnak.
A nemdohányzók büszkék arra, hogy nem dohányoznak, pedig mit akarnak, ők is szívják, csak passzívan. Ráadásul pipák lesznek, amikor valaki az orruk alá füstöl. A cigaretta így a bosszantásukra is alkalmazható, hisz a dögöknek évente hat-hétszázezerrel több marad a zsebükben. Sőt, ha két dobozzal szívunk, akkor másfél millióval, úgyhogy megérdemlik.
A cigarettáról állítólag nagyon nehéz leszokni. Ehhez az elképzeléshez legszívósabban az erős, macsó férfiak ragaszkodnak, akik büszkék arra, hogy bírják a fájdalmat és a kényelmetlenséget. Illetve a kemény csajok is, akik mindent másképp csinálnak, mint a közönséges polgárok, kivéve a leszokás miatti nyekergést. A rászokás sem megy egyik napról a másikra; először csak próbálgatjuk, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem vagyunk meg nélküle. Mintha addig játszadoznánk a medvecsapdával, ameddig rá nem kattan a lábunkra. Pedig ha valakire géppisztolyt fognak, és megtiltják, hogy dohányozzon, fogadok, hogy nem fog rágyújtani, hiába kíméletesebb a golyó a tüdőráknál. Igaz, a modern korban a cigarettát ellátják szűrővel. A szűrő semmivel sem csökkenti a tüdőrák esélyét, de szerencsére a dohányosok ezt nem tudják. Szintén előny, hogy a cigaretta leginkább a belső szerveket károsítja, melyeket hálistennek nem látunk. Ma a cigarettásdobozokra felteszik a képüket, ám ezeket is ügyesen letakarhatjuk egy erre szolgáló kis tartóval.
Forrrás: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=98798708
Civilizációnk haladása abban is megmutatkozik, hogy mérgeinket immár még közvetlenebbül magunkhoz vehetjük egy nagyszerű, új vívmánnyal, az elektromos cigarettával. Nem kell dohányt sodornunk, tüzet kuncsorognunk, csikket eltaposnunk, és a nikotin még az eddiginél is nagyobb hatásfokkal épül be a szöveteinkbe. Semmiképpen se gondoljuk, hogy ez a dohánygyárak visszasompolygási kísérlete, vagy Darth Weder álcázott halálpipája, mellyel a markába röhögve küld újabb milliókat az onkológiára! Önkifejezésünk ezen új, kreatív eszköze is megmutatja, hogy a dohányipar teljes odaadással kitart a küldetését immár betöltött emberiség leselejtezése mellett, hogy a Homo sapiens vajúdását végre felválthassa a gépek dicső és fényességes korszaka.