Zseng kínai tengernagy XIV. századi hajói mellett eltörpültek volna Columbus lélekvesztői, amelyekkel elevickélt Amerikába. Mint tudjuk, a puskaport is a kínaiak találták fel, ráadásul már egy évezreddel korábban eljutottak (sok más vidék mellett) egészen Afrikáig. Vajon miért mégis a nyugat-európaiak gyarmatosították a Földet?
A Santa Maria összehasonlítva Zseng zászlóshajójával. Forrás: https://www.researchgate.net/figure/Dimensions-of-Zheng-Hes-treasure-ship-120-m-and-Columbuss-Santa-Maria-31-m_fig1_265422740
Materialista társadalmunkban az anyagi, gazdasági, technológiai okokat szoktuk előtérbe helyezni. Általában azt feltételezzük, hogy az európaiak „fejlettsége” (azaz jobb gyilkoló eszközei) tették lehetővé a gyarmatosítást. Afrika és Ázsia esetében ez valóban így is lesz majd a XIX. században, de Amerikát már a XVI. században elkezdték az uralmuk alá vonni az európaiak, amikor a fegyverzet terén még nem volt számottevő előnyük. Hogy ennek okait megérthessük, vessünk egy pillantást egy kevésbé vizsgált aspektusra, a lelki tényezőkre.
A kínai birodalom, bár az európaiaknál fejlettebb hajózási technikával rendelkezett, akkoriban egyszerűen nem érzett késztetést a világhódításra. Ma talán furcsán hangzik ilyet mondani, de jól érezték magukat otthon. Noha már régóta kereskedtek távoli országokkal, sőt, valamennyi adót is szedtek tőlük, a Zsenget útra indító császár utódja nem látta értelmét a messzi tájakra való, oktalan kóricálásnak. A Sárga-tenger felől jó ideig nem indultak hódító útra hajók.
Az ibériai félsziget királyságainak ezzel szemben évszázadok óta lételeme volt a mohamedánok elleni harc és a térítés. Mikor a reconquista, a félsziget visszahódítása végre elérte a célját, hirtelen program nélkül találták magukat. Olyan volt kissé, mint a dohányzás, a számítógépes játék, a munkamánia vagy bármilyen megrögzött szokás, melyet nehéz abbahagyni. Nyolcszáz éve küzdünk, máglyára állítottunk, megtérítettünk vagy elüldöztünk minden hitetlent. Elértük a tengert. Most mit kezdjünk magunkkal? Az Andalúziából megszerzett csillagászat és matematika megadta a hajózási tudást. A török birodalom ott terpeszkedett keleten, lezárva a Selyemutat. Irány az óceán, kerüljük meg Afrikát, sőt, az egész Földet, jussunk el Indiába, hozzunk kincseket, és közben mellesleg térítsünk meg mindenkit, akivel találkozunk!
Monty Python - A spanyol inkvizíció. Forrás: Eduardo Unda-Sanzana, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=73509544
A vallásos fanatizmus meg a kapzsiság mellé járult egyfajta sajátos érzelmi beállítottság is. Chomsky írja valahol, hogy az európaiak azért is tudtak győzni, mert erőszakosságuk sokként érte más földrészek lakóit. A világ népeiből egyesek békében éltek, mások harcoltak egymással, de ilyen mértékű agresszióra senki nem volt felkészülve. A nagyszabású hódítást a kialakulóban lévő pénzügyi struktúrák is elősegítették. Nem csak egy-egy felfedező útra adott pénzt a király, de már léteztek befektetők is, akik szabályosan finanszírozták az új területek kizsákmányolását. A pénzükön fel lehetett szerelni flottákat, embereket toborozni, cserébe persze busás hasznot vártak. Aranyat, drágaköveket, rabszolgákat, később nyersanyagokat, mezőgazdasági terményeket.
Míg a portugálok Afrika partja mentén araszoltak délre, Columbusék nyugatnak indultak, és rögtön belebotlottak Amerikába, ahol pillanatok alatt összeomlott két nagy birodalom. Nekünk úgy tanították, hogy a párszáz spanyol konkisztádor győzte le az aztékokat, mert a babonás fajzatjai megrettentek a lovaktól meg a fehér istenektől. A Wikipédia szerint az otumbai csatában a spanyolok és „tlaxcalték szövetségeseik” verték meg a kétszázezres azték sereget. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy Eger ostromakor a négy német pattantyús győzte le a törököket. Ja igen, izé, voltak ott még valami magyar segédcsapatok is…
Szóval talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a belső viszályoktól is szított azték birodalmat a földönkívüli szakállasok segítségével legyőzték nemrég meghódított vazallusaik, a tlaxcaltékok, a ravasz Cortésék meg benyomultak a hatalmi résbe. Peruban Pizarro a leigázott népek fellázítása mellett hasonlóképpen kihasználta az uralkodók közötti testvérháborút. A spanyolok tehetséges manipulátorok, úgy is mondhatjuk, hogy politikusok voltak; többek között az inka nemesség egy részét is a soraikba emelték. A ma is létező Moctezuma hercegi család Cortés és egy inka hercegnő egyenes leszármazottja, vagy itt van Dionisio Inca Yupanqui, aki egy későbbi korban a spanyol birodalomban az indiánok jogaiért küzdött.
Forrás: De Tomas8024, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=65583143
Amerika térdre rogyásában valószínűleg az óvilági betegségek játszották a legdöntőbb szerepet. Eurázsia meg Afrika egymással állandóan csetepatázó népe már régóta fürdött különféle járványokban, amelyek ellen lassan kialakult a természetes védettsége. A nagy népmozgások hosszú ideje hordozták a kórokozókat távoli tájakra, ráadásul számos emlős háziállattal is együtt élt a lakosság, melyekről — akár a Covid eredetének egyik magyarázata szerint — időnként átugrottak új kórokozók. A pici lények ellen az Újvilág viszonylag elszigetelt népessége jóformán semmiféle immunitással nem rendelkezett.
Az óvilági betegségek nem csak maguktól terjedtek; a biológiai hadviselés korai példájának lehetünk tanúi. Az indián rabokat összezárták himlős betegekkel, majd még a lappangási idő vége előtt kegyesen hazaengedték őket. Egyes becslések szerint Amerika népességvesztesége 90%-ra rúgott. Ráadásul a régóta fennálló kereskedelem révén a kórok meglepően messzire eljutottak, a hamarabb meghódított Dél-Amerikából egészen az ikerkontinens északi részébe. Észak-Amerika angol telepesei sok helyütt üres földeket, elhagyott falvakat találtak.
Noha kisebb partvidéki területeken Ázsiában és Afrikában már korábban is megjelentek az európaiak, a XIX. századig többnyire inkább kereskedő-kolóniákat alapítottak a helyiek beleegyezésével. Az ipari forradalom előtt az európai haditechnika nem volt lényegesen jobb más vidékekénél. Persze, rendelkeztek összevissza durrogó, macerásan megtölthető muskétákkal, sőt, néhány ágyúval is, de a kis hajók hordozta kevés harcos nem győzhetett le komolyabb népeket. Nagy fordulatot csak az ipari forradalom hozott.
Gőzgép. Forrás: Nicolás Pérez, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=195711
Ehhez a nevezetes, bolygónk élővilágára nézve nem túl kedvező eseményhez Amerika meghódítása valószínűleg több módon is hozzájárult. Az egyik maga a lendület volt: Az európaiak immár nem csupán Ibériát hódították vissza, de két hatalmas földrészt is maguk alá gyűrtek, ami tovább erősítette a Nyugat máig fennálló, hamis legyőzhetetlenség- és felsőbbrendűség-érzését. Egyensúlyi állapotra való törekvés helyett hozzászoktak az újításhoz, a fejlesztéshez — ez máig dominál a gondolkodásban. Az Amerikából ömlő arany és egyéb nyersanyagok közvetlenül is segítették a nagyarányú beruházásokat. Akár még az új élelemnövények, nevezetesen a kukorica meg a krumpli is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Európa népessége, és ezzel együtt a viszonylagos súlya megnőjön a világban. A krumplitermesztésnek például jelentős szerepe volt abban, hogy Írország lakossága 1700 és 1850 között a háromszorosára szökhessen.
Az ipari forradalommal Nyugat-Európa néhány országa immár valódi technológiai előnyhöz jutott, mellyel leigázhatta Ázsiát és Afrikát. Az utóbbit a mértéktelen rabszolgakereskedelem amúgy is megtépázta, lakosságát megtizedelte, államait meggyengítette, a kinin felfedezése pedig lehetővé tette, hogy a földrész belsejének malária-sújtotta vidékei is megnyíljanak a hódítók előtt. Így történhetett meg, hogy a XIX. században jóformán az egész bolygót elfoglalja néhány, egymással örökké hadakozó európai ország.
A világ térképe 1914-ben. Az amerikai gyarmatok zöme már felszabadult. Kína névleg független, de valójában európai és japán befolyási övezetekre osztották. Forrás: Andrew0921, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11022316
Azt hiszem, a múlt árnyaltabb megértése, a mögöttes tényezők figyelembe vétele segíthet a jövőnk jobbá alakításában. Az egyik tanulság talán az lehet, hogy — miközben többnyire a külső tényezőkre figyelünk — milyen sokat számítanak a saját belső struktúráink. Az európaiaknak volt egy ideológiájuk, amelyben rendíthetetlenül hittek. Ezt történetesen nem a nagy egésznek (és ezzel végső soron maguknak is) „jó” célokra használták fel, de így is történhetett volna.
Ami Kínát illeti, tanult a múltból — többé sohasem fogják megalázni a fehér ördögök. Feladta az elzárkózást, hangyamódra dolgozik, átgondolt, hosszú távú stratégiával lépésről-lépésre vásárolja fel, vonja az érdekkörébe a világot. Noha nem vagyok lelkes híve a bolygónkon pár évtizedig egyeduralkodó amerikai birodalomnak, nem vagyok meggyőződve arról, hogy jobb lesz nekünk, amikor a modern kínaiak fognak vezényelni.
Tulajdonképpen az egész emberiség is tanulhatna a múltból, bár egy kicsit másképpen. Például elkezdhetnénk olyan gondolati formákat megalkotni és kivetíteni, amelyek a hosszú távú fennmaradást és az egyensúlyt szolgálják. Itt van mindjárt régi mániánk, a háború. Lekaszaboljuk a hitetleneket, a gonoszokat, legyőzzük a szegénységet, az autizmust meg a hajkorpásodást! A harc nagy érzelmeket mozgat meg. Kaland, stratégia, hősiesség, diadal, bajtársiasság, hódítás! Le a bitorlóval! Kövessétek a zászlót!
Ez nagyon izgalmas, csak sok özveggyel, árvával meg visszamaradt aknamezővel jár. És a harc rengeteg erőforrást von el értelmes dolgoktól. Most éppen Kína nevet azon, hogy az amerikaiak meg az oroszok szétlövik egymást (illetve egymás felszerelését és alattvalóit).
Vannak a háborún kívül is érdekes dolgok, például a kíváncsiság. Mi történik, ha belehelyezkedünk a másikba, és megértjük, átérezzük, hogy mi mozgatja, mi fontos neki? Mitől nyugszik meg és mitől lesz hajlandó együttműködni? Ha belépünk a másik cipőjébe, nem csupán rengeteget tanulhatunk, de még a minden félnek elfogadható megegyezés is felfénylik a horizonton.
Forrás: Meg Kannan, Unsplash
Ez naivnak és utópisztikusnak tűnhet, de mi az alternatíva? Mindegyik oldalon emberek, szociális élőlények állnak. Ha valamennyiünk alapvető igényeit figyelembe vesszük, akár ki is szabadulhatunk a mániáinkkal alkotott csapdából.