Az iskola

Útmutató a Földhöz 2. rész

Az oktatás nagyra tartott társadalmi intézmény. Már a régi mondás is így szól: Tanulj, tinó, ökör lesz belőled! A tanulás nagyszerű jövőt biztosít, hiszen a középiskolai tanár akár az ötödét is megkeresheti annak, amit a kőműves. Az értelmiségi szülők magától értetődőnek veszik, hogy a gyerekeiket legalább tizenöt, de lehetőleg inkább húsz évre lízingeljék a tanároknak. Tanulj, fiam, tanulj! - így a munkások, a parasztok és a néptömegek. A diplomásokra mindenki felnéz – az iskolában valószínűleg magasabbá válnak az emberek.

Az iskoláskor előtt a gyerekek játszva tanulnak meg járni, beszélni és hasonló lényegtelen dolgokat. Minden érdekli őket, mindent meg akarnak ismerni, mindenbe bele akarják dugni az orrukat. Ezt az energiát úgy hasznosítjuk, hogy bezárjuk őket egy komor épületbe, ahol falakon meg tablókon kívül nincs semmi, és megtiltjuk, hogy játsszanak. Ezután egy terembe rekesztjük, majd padokba ültetjük őket, ahonnan nem szabad felállniuk. Napnál is világosabb, hogy a mozgás korlátozása elősegíti az elme fürgeségét, ezt jól láthatjuk a börtönben is, ahol a rabok leleményes megoldásokat találnak ki a kiszabadulásra. Egyesek azt állítják, hogy az iskola valójában börtön, de ez nyilvánvaló butaság, hiszen a gyerekek nem csíkos ruhában járnak.

Forrás: Gerd Altmann, Pixabay

Mivel a gyerekek a nagyobbaktól tanulnak a legkönnyebben, osztályokba száműzzük őket, ahol kizárólag magukkal egykorúakkal találkozhatnak, kivéve egyetlen felnőttet. Ennek az embernek nagyon kevés fizetést adunk, és elhalmozzuk bürokratikus feladatokkal, hogy kellő módon ingerült legyen. Így a gyerekek könnyen eltanulhatják a frusztrációt, ami a társadalmunk alapja.

Az iskolában nem tanulunk az életről, ilyenfajta alacsonyabbrendű tevékenységre a szabadidő szolgál. Ha valaki szeretne ételt készíteni, megtanulni az elsősegély-nyújtást, megjavítani a cserépkályhát vagy elültetni egy zöldséget, az ellesheti a nagyszülőktől vasárnap. Az iskolában nemes tudománnyal: könyvekkel meg papírokkal foglalkozunk, amelyek szerepét manapság egyre inkább átveszi a számítógép. Ez jó is így, hiszen a valóságos élet immár egyáltalán nem számít, illetve úgy is fogalmazhatunk, hogy a valódi élet a képernyőn belül zajlik.

Az oktatás úgynevezett tárgyakra oszlik, amelyeken belül főképpen adatokat kell memorizálni, majd visszamondani. A számítógép korában ez rendkívül fontos, nehogy azt higgye a számítógép, hogy csak ő képes adatokat tárolni. Mi történne, ha egyszerre mind a nyolc számítógép tönkremenne otthon, mi pedig nem emlékeznénk, hogy a hét melyik napjára esett a zsitvatoroki béke? Amúgy ma már informatika tantárgy is létezik, ahol információt szerezhetünk jövendő uraink, a számítógépek működéséről, hogy híven szolgálhassuk őket. Régebben létezett énekóra is, ahol a gyerekek énekelhettek, de ma már rájöttek ennek a téves voltára, úgyhogy inkább dolgozatot íratnak Mozart életrajzából. A tornaóra ellenben megmaradt gyakorlati tárgynak, itt végre felállhatunk a padból és ugrálhatunk egy lomha, mogorva, melegítős ember sípszavára.

A történelem különösen érdekes tantárgy, ha összehasonlítjuk a szomszédos országok történelemkönyveit, láthatjuk, hogy a tudomány mennyire univerzális, Mátyás királyt például Matei Corvinnak hívták, és román nemzeti hős volt, Bartók Béla és II. Rákóczi Ferenc pedig a szlovák nép hű fia. A történelmi térképek hasonlóképpen nagyfokú egyezést mutatnak. Ha minden országot összeillesztenénk, jópár bolygó kijönne belőlük, ezzel is bizonyítván az iskola kreativitását.

A magyaróra roppant fontos, itt elmagyarázzák, hogy a költő mire gondolt, amikor a verset írta. Felmerül a kérdés, hogy miért költeményt írt, miért nem foglalta össze érthetően a mondanivalóját, de ez eltörpül ama csodálatos tény mellett, hogy a tanár telepatikusan kapcsolatba lép a múlt lelkeivel. Létezik úgynevezett idegennyelv-óra is, ahol boszorkányos ügyességgel munkálkodnak azon, hogy az illető nyelv minél idegenebb maradjon a diákoknak. Komoly tudomány ez, rengeteg nyelvtantanítással, feladattal meg szódolgozattal, hiszen az anyanyelvünket is ezek segítségével sajátítottuk el kétéves korunkban. Külön szerencse, hogy ma már nem a hazánkat megszálló oroszok förtelmes vartyogását, hanem az oltalmazó csapataival nálunk is jelen lévő baráti Amerika zengzetes beszédét tanítják.

A fizika a legalapvetőbb tudomány, itt megtanulhatjuk az entrópiát, azaz hogy a világ szétesik, lelassul, kihűl és kihúny. E lelkesítő perspektívát fontos megmutatnunk az ifjúságnak, aki példásan a magáévá is teszi, az új nemzedékek mozgása mind lomhább, a gondolkodásuk pedig egyre szétesőbb. A biológia is izgalmas tárgy, amelyről egy ehhez méltón izgalmas tanteremben tanulunk. Ha kimennénk a természetbe, ahol állatok és növények találhatók, mi lenne a kunszt az egészben? Beethoven is süket volt, mégis tudott komponálni.

A matematika a tantárgyak királynője, amelyhez erős belső vizualizációs képességre van szükség. Ezt a képességet nem tanítjuk meg a diákoknak, hiszen egyeseknek már eleve kialakult. Belőlük jó matekos lesz, a többiek pedig beláthatják, hogy nem lehet mindenki igazgató. Amúgy az iskolában egyáltalán nem tanítunk gondolati képességeket, nehogy csökkentsük a gyerekek kreativitását. Jöjjenek rá maguktól a diákok, hogy miként lehet könnyen megjegyezni, megérteni, kombinálni az információt. Ha nem megy, semmi baj, a következő életükben hátha olyan családba születnek, ahol a szüleiktől elleshetik ezeket a mentális stratégiákat.

Freud óta tudjuk, hogy a tudattalan elme erősebb a tudatnál. Ezért – mivel az emberek a kellemes élményeikre emlékeznek legkönnyebben – az iskolában felülmúlhatatlan egyhangúságot teremtünk, hogy a tanult dolgok lesüllyedjenek a tudattalanba. Így egyben a futószalagra és egyéb gyári munkákra is előkészítettük a jövő nemzedékét. Ezenkívül azt is elérjük, hogy gimnazista korukra a gyerekek teljesen apatikussá váljanak, így jól beilleszkedve a modern társadalomba.

Olykor elhangzó aljas rágalmak szerint a tárgyak csupán figyelemelterelésként szolgálnak; az oktatás valójában arra szolgál, hogy passzív, engedelmes birkává változtasson, aki megbízhatóan robotol és fogyaszt. Ez hazugság, hisz a munkát egyre inkább valódi robotok veszik át, a közveszélyes fogyasztáskerülést pedig még nem vezették be a büntető törvénykönyvbe.

Az iskolában rendkívül fontosak a jegyek. Nem a személyiségjegyek, nem is a villamosjegyek, hanem az, hogy valaki hányast kap. Mivel a könnyű tanulás alapja a felszabadultság, a jegyek pedig sikeresen stresszelik a diákot, segítségükkel már korán kiválhatnak közülük az igazi pszichopaták, a vezetőink. Régen a tanár hatalmaskodott a diák felett, ma ez a szerep egyre inkább megfordul. És, mivel fontos a szülő bevonása, manapság gyakran ő is beszáll a tanár megrendszabályozásába.

A tanár alapvetően jószándékú ember, aki szereti a gyerekeket. Ezt az irányultságát feltétlenül vissza kell fognunk, hisz nem akarjuk, hogy az új nemzedék elpuhuljon. A „teher alatt nő a pálma”-elv jól beválik, az elsősök huszonötkilós iskolatáskája szükséges az egészséges gerincfejlődéshez. A tanárokat is le kell foglalni feladatokkal, nehogy idejük legyen elkényeztetni a gyerekeket. Erre szolgál többek között a „részvétel a nevelőtestületi üléseken, a szakmai munkaközösségi értekezleteken, nevelési értekezleteken, az iskolai rend meghatározása és betartatása, ünnepélyek, rendezvények, egyéb iskolai sport- és kulturális események szervezése, tanmenet elkészítése, folyosóügyeleti feladatok ellátása, részvétel a tantárgyfelosztás véleményezésében, szakmai ismereteknek szervezett továbbképzésen való részvétel útján való gyarapítása, a pedagógiai tevékenységhez kapcsolódó ügyviteli tevékenység elvégzése, az adminisztráció pontos, a nevelői házirendben megfogalmazott idő szerinti vezetése (naplók, ellenőrző könyvek, anyakönyvek, felszólítások, feljelentések, félévi, év végi statisztika vezetése, elkészítése, dolgozatok, felmérések javítása” stb, stb. Az ideális tanár neurotikus, mogorva, létbizonytalan, depressziós és kegyetlen, hogy a tanulót megfelelően előkészítse a majdani főnökével való viszonyra.

Mindezidáig főként a közoktatásról beszéltünk, de létezik felsőoktatás is. Az utóbbit egyetemnek is hívják, hiszen a világegyetemben található. A közoktatás kötelező, mert a közös szenvedés összehozza az embereket. Az egyetem viszont privilégium, amiért egyre több országban fizetni kell. A friss diplomás így százezer dolláros adóssággal kezdi az életét. Akit ez az adósrabszolgaságra emlékeztet, az tanulatlan tuskó, aki nem érti a közgazdaságtan nemes tudományát. Az adósság különben is segít, hogy az ember megbecsülje a pénz értékét és megtanuljon takarékoskodni.

Egyesek nem átallnák azt mondani, hogy az egyetem célja a fiatal tehetségek becsatornázása a hatalmi rendszerbe. A társadalom felesleges megreformálása helyett életbevágóan fontos kérdésekre tereljük a figyelmüket, például arra, hogy Shakespeare unokatestvére milyen színű zoknit hordott. Az ilyenfajta kutatásokra kapott pénzből akár már nyugdíjaskoruk előtt is kifizethetik a tanulmányi kölcsönük kamatait, addig pedig sütkérezhetnek a társadalom elismerésében. A státusz quo felsőoktatás általi fenntartásának elmélete szemenszedett hazugság, már csak azért is, mert e magasztos feladatot nagyrészt elvégzi a közoktatás. A néhány megtévedt fiatal, aki tizenkét év után még mindig önállóan próbál gondolkodni, egyáltalán nem számít. Az egyetem persze bármikor hajlandó őket is ráébreszteni ezen megközelítés téves voltára. Aki pedig nem megy egyetemre, azt nem vehetjük komolyan, hiszen evidens, hogy értelmes szellemi tevékenységre alkalmatlan.

Letűnt rendszerek olykor valóban felhasználták az egyetemeket propagandaterjesztésre. Ilyen volt a tudományos marxizmus. Szerencsére ma már a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet Corvinusnak hívják és piacgazdaságot tanítanak benne, ami nem propaganda, hanem nyilvánvaló természettudományos igazság.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség annyi diplomásra, amikor mindenfajta szakmunkásból nagy a hiány. Holott egy asztrofizikusi diplomával rendelkező mosógépszerelő nyilvánvalóan több hozzáadott értéket képvisel. Egyebek között a Lófej-ködről is cseveghet dobcsere közben, amire egy egyszerű proletár nem képes. Az egyetem ezért az alapképzés után bőven biztosít további, mesteri, doktori, szakirányú képzési lehetőségeket; diplôme national supérieur, Doktor der kanonischen Rechtswissenschaft stb. Ez korántsem a döntésképtelen értelmiségiek meghosszabbított gyermekkoraként szolgál, nem is a munkanélküliség csökkentésére, hanem fontos közjóléti haszonnal jár. A diplomásnak nagyobb az önbizalma, előnyben részesül a párkeresésben, jobban kell takarékoskodnia, és latin szóval is ki tudja fejezni a székrekedést. További előny, hogy diákigazolványáról rögtön a hatvanöt év fölöttiek ingyenjegyére válthat a vonaton.

Mivel az oktatás minden téren oly kiválóan elvégzi a feladatát, nem csupán a felnőttkor, de a gyermekkor felé is szükséges meghosszabbítani. Szerencsére immáron az óvoda is felzárkózott az iskola mellé, és bölcs előrelátással máris kötelezővé tették nálunk. Hamarosan a bölcsőde, majd a magzat is állandó állami felügyelet alá kerül, végül a fogantatás is bizottság előtt foganatosíttatik, mi pedig fogjuk a cókmókunkat, és most már tényleg átköltözünk az Aldebaranra.