Ilyenkor nyáron könnyebben ér olyan szerencse, hogy településektől távol pillanthatunk fel az éji tiszta égboltra, ahol óriási szőnyegként húzódnak felettünk az Univerzum fényei. Csillagok sziporkáznak: fehérek, mint a Szíriusz, kékesek, mint a Rigel, vagy éppenséggel narancsvörösek, mint névadónk, az Aldebaran. Nyugodt fényű bolygók járják titokzatos útjukat, olykor üstökösök, hullócsillagok tűnnek fel, hatalmas ívben feszül fölöttünk a Tejút, és szabad szemmel is megpillanthatunk egy spirálgalaxist, az Andromédát. Ez utóbbi meglepően kiterjedt és már egyszerű kézitávcsővel is lenyűgöző látványt nyújt.
Forrás: Gerold Pattis, Pixabay
Egy régi elképzelés szerint az égitestek nem csupán a szemünket gyönyörködtetik, de a sorsunk is meg van írva bennük. Romantikus gondolat, de vajon tényleg hatással lennének az életünkre? Hát egyesek elég nyilvánvalóan igen: itt van például a Hold. A régiek tudták, hogy a fát fogyó Hold idején a legjobb vágni, mert akkor szárazabb. Teliholdkor sokak álma nyugtalan, az akupunktúrások pedig a saját kezükkel tapasztalják, hogy ilyenkor mennyivel duzzadóbbak a páciens szövetei. A többi bolygó hatása enyhébb, de ha odafigyelünk, érezhető. Észrevetted már a földközeli Mars nyomasztóan figyelemfelkeltő jelenlétét? Láttad a holdtalan éjszaka Vénusz-vetette finom árnyékait? Mesterséges fénnyel elárasztott városainkban a természeti környezet effajta jelenségei jobbára titokban maradnak.
Hogy a személyiségünket is meghatározná a születésünk pillanatának a csillagállása, azért jókora ugrás ezektől az észrevételektől. A magát tudományosnak nevező világmodell hívei felháborodva el is utasítják az ilyen földközpontú világképet. „Ekkora égbekiáltó butaságot! Hiszen azoknak a csillagoknak semmi közük egymáshoz! Az egyik százszor olyan messze van, mint a másik, csak innen tekintve rendeződnek mintába!”
Halkan merem csak megjegyezni, de nekem úgy tűnik, hogy valahonnan mindig tekintünk a dolgokra.
Forrás: Pascal van de Vendel, Unsplash
Mások már a témafelvetésre nagy szemeket meresztenek. Hogy lehet az asztrológia valósságát kétségbe vonni? Hiszen minden stimmel benne, tökéletesen megmagyarázza az emberek viselkedését. Csak azért kétkedsz, mert a Szaturnuszod a Tengeri csikóban van, és a tizenkilencedik házadra erős hatást gyakorol a Charon. Arról nem is beszélve, hogy a születésedkor fényszögben állt a Ganimédesz a Merkurral. Ha egy kicsit is értenél hozzá, biztosan nem mondanál ekkora idétlenséget!
Noha a személyes érzéseket, az intuíciót nem söpörném félre, azt azért érdemes figyelembe venni, hogy emberként elképesztő asszociációs készséggel rendelkezünk. A személyiségjegyek értelmezésénél kissé hasonló történik, mint a manapság divatos lelki problémáknál, a narcisszizmusnál, ADHD-nél stb: Ha elég nyitottan elolvassuk bármelyik leírását, egy csomó minden ránk fog illeni belőle. Ami nem, azt meg könnyű elengedni a fülünk mellett, vagy elmagyarázni. Ha valaki oroszlán és bátor, könnyen felismeri önmagát. De az azonosulás a világ legnyuszibb emberének sem okoz gondot. Ja, hát a félénkség csak a Niburu hatása miatt van, ám valójában, a személyiségem mélyén bátor vagyok!
Forrás: Gordon Johnson, Pixabay
Kíváncsi lennék, hogy a vélt egyezéseken kívül milyen más érvek szólnak az asztrológia mellett. Az, hogy sokan mondanak valamit és nagyon régen, még nem elég. A maják esküdtek az emberáldozatra, sokmillió mormon pedig szentül hisz abban, hogy Jézus járt Amerikában. Az asztrológia híveitől azt kérdezném, amit minden elmélet híveitől: Milyen bizonyíték győzné meg őket, hogy mégsem így van? Ha nincs ilyen, akkor a rendszer megcáfolhatatlan, azaz semmi sem különbözteti meg egy vallástól. Így van, mert ezt mondja (a Szentírás, a Bhagavad Gita, Marx és Engels, a „tudomány” stb.) Mindnyájunknak vannak vesszőparipáink, dolgaink, amelyeket tanultunk vagy felfedeztünk, jól beváltak, és mélyen hiszünk bennük. Vajon nyitottak vagyunk-e a megkérdőjelezésükre? Ha nem, vallássá merevedtek. Ha igen, tovább fejlődhetünk.
Nekem némileg különös az asztrológiában, hogy mindent „a születés pillanata” határoz meg. Aki lassan bukkan elő, annál melyik pillanat számít? Arról nem is beszélve, hogy a fogantatás mennyivel kozmikusabb eseménynek tűnik. És vajon az azonos pillanatban született emberek mind hasonlók lennének? A kínai asztrológia szerint az azonos (kínai) évben születettek ugyanolyan jegyűek, tehát egy-egy iskolai osztály túlnyomó többségének hasonló személyiségvonásokkal kellene rendelkeznie. Az eggyel alatta meg felette járóktól pedig különböznie.
Forrás: DorineFrequin, Pixabay
Egy teljesen más jellegű, gyakorlati gond, hogy az asztrológiát (akárcsak a többi személyiségtipizáló rendszert) rengetegen használják önmaguk korlátozására. „A Vakond jegyében születtem, tehát sohasem leszek képes úgy szárnyalni, mint egy Sólyom.” „Azért kezelem rosszul a szövevényes helyzeteket, mert a Jupiterem a Pókban áll.” Szerencsére fordítva is lehet: egyesek kiveszik a rendszerből a jó sugallatokat, mint valami süteményt, a többit meg morzsa gyanánt szépen kiszórják a zacskóból. Végül is az asztrológiában sok lehetőség rejlik; ha nem az „igazságot” keressük, hanem a hasznos dolgokat, találhatunk bőven. Mostanában egyre többet hallani, hogy nem is a csillagjegy számít, hanem az aszcendens, ez egy sereg új utat nyit meg.
Azért még egy kicsit térjünk vissza a kétkedéshez, vessünk egy pillantást a csillagképekre. Egyesek elég nyilvánvalók, a Göncölszekér például tényleg jó kis szekérformát ad. Az állatövi jegyek közül az Oroszlánra még elég könnyű asszociálni, az Ikrek két fő csillaga is adja a párhuzamot, de hogy például a Bak mitől bak, az nekem egy kicsit rejtélyes. Őszintén szólva inkább hasonlít valamiféle kukachoz.
Forrás: Oleg Gamulinskii, Pixabay
A Halak meg olyan, mint egy szélbogozta papírsárkány:
Forrás: Oleg Gamulinskii, Pixabay
Arról nem is beszélve, hogy az állatöv valójában tizenhárom csillagképből áll, de a régi idők asztrológusai a Kígyótartót valamilyen ok miatt kihagyták, s csak most kezdik egyesek rehabilitálni. Ráadásul a nyugati asztrológia a tavaszpont elcsúszása miatt szinte egy teljes jeggyel el van tolódva az indiaitól (amely a valós, születéskori napjeggyel számol). Hogy lehet egyszerre mind a kettő igaz? Ha július 31-én születtél, az indiai szerint rák vagy, a nyugati szerint pedig oroszlán. Hogy lehetsz egyszerre mindkettő?
Kíváncsi lennék, hogy a felszálló és a leszálló holdcsomó (Ráhu és Ketu az indiai asztrológiában) vajon azonos-e a csillagászok szabad szemmel nem látható porholdjaival. Ha igen, az nekem eléggé meggyőző érv lenne arra, hogy itt rejlik valamilyen tudás. Meg az is, hogy az asztrológus semmit nem tud rólam, elmegyek hozzá, és a képletemből megmondja az életem fontos eseményeit. De nem úgy, hogy „kamaszkorodban szerelmes voltál egy lányba, aki valamiben különleges volt”, mert ez tíz kamaszfiúból kilenccel megtörténik. Vagy hogy „a huszas éveidben súlyos nehézséget éltél át”. Mindenki él át „súlyos nehézséget” a huszas éveiben. Ez egyszerű hipnotikus fogalmazás, óriási buborékok, amelyekre tudattalanul asszociálunk, kikeressük az életünkből a beléjük illő információt. Persze a praktizáló nem akar csalni, ő szentül meg van győződve a mély, kozmikus igazságról. Csak hát ezzel így van a dzsihádista Ahmed is.
Azt sem tartanám kizártnak, hogy az asztrológiát eredetileg csak úgy megalkották, ám az embertömegek évezredek óta tartó hite megszilárdított valamit a tudatunkban, és most már egyfajta valósággá vált. Az biztos, hogy egy mélyértelmű szimbólumokban ennyire gazdag rendszert jól fel lehet használni gyógyításra, az emberek útjának az egyengetésére. A nagyobb erőkkel való kapcsolat átélése hiányzik a mostani racionalista közgondolkodásból. Pedig a világ nem csak számokból meg molekulákból áll, hanem varázslatból is, és az emberi léleknek szüksége van arra, hogy ezt átérezze.
Jó, jó, de végül is igaz az asztrológia vagy nem? A hívei bármikor keresztes háborút indítanának érte, mások meg lenézik az ilyen tudománytalan fantazmagóriákat. Engem hiába is kérdeznél, mert fogalmam sincs, és amúgy is jobban szeretem a kérdéseket a válaszoknál. Viszont most kissé közelebb lopództunk hírlevelünk egyik központi témájához: Honnan tudjuk, hogy mi a valóság? Egyáltalán mi ez a világ, hogy lehet megérteni, hogy lehet eligazodni benne?
Forrás: Gerd Altmann, Pixabay
Noha a valódi valóság közreadására nincs felhatalmazásom, az nagyon érdekel, hogy miképpen tudunk praktikusan, egyben értelmesen gondolkodni róla. Erre sem állítom, hogy tudnám a választ, de lehet, hogy időnként kapsz pár jó sugallatot. És persze a megértésnél vannak magasztosabb jelenségek is. Érdemes kijárni éjjel a természetbe, távol a városoktól, s felnézni a minket körülölelő csillagszőnyegre. Olyan jó tudni, hogy a „világ” tulajdonképpen fényt jelent, a parkolóházak meg az üzletközpontok elképzelhetetlenül parányi részt tesznek ki belőle, és mindent betölt a ragyogás.
Forrás: Aldebaran S, Unsplash