Élet a csodalények között

Manapság számtalan dologra mondják, hogy csoda, felhígult a szó, lassan újat kell találni a valódi csodák leírására. Például az élet megteremtésére. Hányszor gondolunk bele egy nap úgy igazán abba, hogy miből is állunk? Abból, amit a négy őselemből: földből, vízből, levegőből (szén-dioxidból) és tűzből (fényből) megalkottak a növények. Minden más élőlény az ő testükből építkezik.

Létezik néhány baktérium félreeső helyeken, amely más vegyi folyamatokból táplálkozik, úgynevezett kemoszintézissel növekszik. De a biomassza, amit látunk magunk körül, az erdő, a mező, mind az említett csoda által keletkezett. A földön kúszó, mászó, járó, futó, a levegőben repkedő, a vízben úszó lények sokasága mind az élet napszámosai, a növények révén jött létre.

A növényekre egy ideje rájár a rúd, és megkértek, hogy szóljak az érdekükben.

Most azt hiszed, bohóckodom, vagy dilis vagyok. Az utóbbit nem az én tisztem megítélni, mindenesetre elárulok egy titkot. Gyerekkoromban éveken át csücsültem fákon. Már nem egyfolytában ültem a dió-, cseresznye- meg a többi fán, hanem egymást követő évek során, amint megtanultam fára mászni. A fák aurájában töltött nyarak után az a súlyos tévképzetem alakult ki, hogy egy kicsit beléjük tudok érezni. Persze, amint időm lesz, felkeresem a megfelelő mentálhigiénés szakembert, felír egy kis antipszichotikumot és kész, máris jól leszek.

Érzésekre hagyatkozni ma nem érvényes. Meg egyébként is: Mi az, hogy a növénynek érzései lennének? Pedig nem csak a növényeknek, már az egysejtűeknek is vannak. Nézd csak meg a mikrokozmosz lényeit: félve elhúzódnak, mint az egérkék, kíváncsian kutatnak, mint egy görény, vonzódnak egymáshoz. Ez nem hiszem, hogy antropomorfizálás volna; mi visszük tovább ezeket az ősi irányultságokat. Ők voltak előbb. Egy kis empátiával beláthatjuk, hogy már a mikroorganizmusokban jelen van a mi alapvető érzéseinknek a csírája.

A növények érzései mások, mint a mieink. Nem valószínű például, hogy a növénynek emberi értelemben fájna a harapás. Mivel nem képes elmenekülni, ennek nem volna evolúciós előnye. De azt sem hiszem, hogy különösebben kellemes volna, amikor éppen leharapják a bimbóját. Egyes afrikai fák, amikor a zsiráf rágcsálni kezdi őket, gyorsan keserű anyagokat kezdenek termelni, továbbállásra késztetve a növényevőt. Mi több, némelyik növény illatüzenetekkel még a közelükben díszlő fajtársainak (jobbára rokonainak) is jelzi a ragadozó (a zsiráf az ő szempontjából bizony ragadozó) jelenlétét, mire azok is elindítják a méregszintézist.

A növények nem annyira individualisták, mint mi vagyunk. Ez egy növény.

Ez a (Pando névre hallgató) nyolcvanhektáros rezgőnyárfaliget ugyanannak az egyednek a klónjaiból áll. Mintha egy falu csupa Kovács Istvánból állna (Kovács Istvánt helyettesítsd be magaddal). Jó lenne? Az sem működne veled, ami sok növénnyel: ha levágnák egy ujjadat, nőne helyette három másik, a földbe dugott ujjból pedig kisarjadna egy új te. A növény rugalmasabb a test és az egyéniség tekintetében.

Szóval a növényeknek valószínűleg nem annyira fontos az egyéni lét. Nem könnyű beleélnünk magunkat egy tőlünk ennyire különböző lény érzéseibe, úgyhogy ez mind nyilván csak feltételezés, de talán a mienknél valamivel folyékonyabb, közösebb a tudatuk. Legalábbis a modern emberénél, mert például az ausztráliai őslakók… de a telepátiáról majd máskor.

Ez a közös tudatmező most azt tűnik üzenni, hogy ha tovább akarunk élni ezen a bolygón, akkor jobban oda kell figyelnünk a növénységre. Ha rátekintünk az Óvilág ősi civilizációinak a térképére, azt látjuk, hogy ma többnyire sivatag van a helyükön. Persze földrajzórán megtanultuk, hogy sivatag a szél leszálló ágában jön létre. Nyilván vannak olyan területek, amelyek könnyebben elsivatagosodnak. De realisztikusan aligha jelenthetjük ki, hogy a civilizáció jelenléte nem lenne lényeges tényező a növénytakaró pusztulásában. A trópusi őserdőket mutató térképek például általában nem azt mutatják, hogy hol van trópusi őserdő, hanem azt, hogy a gyarmatosítás előtt hol volt. Pillanatnyilag nem csak egy-két helyen fogy a természetes növénytakaró, hanem bolygószerte. És ez már sok nekik. Ezért kérik a segítségünket.

Amikor növényekre gondolunk, fák, virágok meg spenót jut az eszünkbe. Valójában a földi biomassza (na meg az oxigén) nagy részét a planktonban meghúzódó mikroszkopikus kékalgák termelik. És a növényi sejtekben is az ő módosult utódaik, a kloroplasztiszok felelősek ugyanezért. Az ősidők homályba vesző messzeségében egyszer egy sejt bekebelezett egy fotoszintetizáló cianobaktériumot, majd rájött, hogy inkább mégsem falja fel az aranytojást tojó tyúkot: tovább élteti magában, és folyamatosan felhasználja az energiáját. A két rész összeépült, a baktérium kloroplasztisszá, a sejt szervecskéjévé vált: ebből lett a növény.

Amikor a boltban új nejlonzacskóba tennéd a paradicsomot (paradicsomnak nevezett valamit), gondolhatsz a csendes-óceáni, földrésznyi műanyagszigetre, és inkább előveheted a táskád zsebéből a sokszor újrahasznált régit. A plankton milliárdnyi algája ujjongani fog, és a teknősök is elismerőn mosolyognak. Persze még egyszerűbb direkt a termesztőtől venni szép fonott kosárba, ennek még íze is lehet. Nyamm! - mondja a sok tengeri lény, akinek ma a te jóvoltodból jutott finom algaebéd.

Az emberi jogok után, ha nagyon lassan is, elkezdődött tollas-szőrös testvéreink, az állatok jogainak elismerése. Bár a gyógyszerkísérletekben, a húsgyárakban továbbra is embertelen (?) sors vár az állatokra, legalább a házikedvencek kínzását megtiltották. A növényi jogokról egyelőre kevés szó esik – mintha még nem jöttünk volna rá, hogy ők a bolygó legfontosabb élőlényei.

Az az igazság, hogy a növények jól ellennének nélkülünk is. A gombákra szükség van, valakinek le is kell építenie az útjuk végét elért testeket, hogy aztán új testek alapjául szolgálhassanak. Az állatokra, akik, ha jól belegondolunk, tulajdonképpen mind ragadozók, nem feltétlenül. Teljesen jól működne az állatok nélküli, csak növényekből és gombákból álló élet.

Persze ha már itt vannak ezek a mihaszna, folyamatosan minket rágcsáló állatok, be is foghatjuk őket valamire – gondolták a növények. Többféle csalétket is kifejlesztettek, például a virágot. A szép színű, feltűnő virágok a rovarok, illetve olykor a madarak, denevérek odavonzására szolgálnak. Adok neked cukrot! – kiabálja a virág. – Ha hordod a hímport – teszi hozzá magában. A gyümölcs hasonló csali a gyümölcsevő állatoknak: Kapsz enni! – ha messze viszed a magjaimat.

A háromféle lényt megfeleltethetjük az indiai főistenek triumvirátusának: a növény Brahma, a teremtő, az állat (te meg én) Visnu, a fenntartó, a gomba pedig Síva, az elpusztító. Különös, hogy míg Visnu és Síva óriási követőtáborral rendelkezik Indiában, Brahmát nem veszi körül ilyenfajta rajongás, alig találunk neki szentelt templomot. Lehet, hogy eljött az idő a növénység nagyobb tiszteletére?

Európa legnagyobb részén a természetes növénytakaró az erdő. Ez a legstabilabb, fajokban leggazdagabb életközösség, ebben van a legtöbb biomassza. Az EU-csatlakozás egyik nagy előnye lesz - gondoltuk annak idején naivan -, hogy a nyugateurópai környezetvédelmi szabályok nálunk is meghonosodnak. Ehelyett a mezőgazdasági támogatás rendszere jókora pusztítást végzett. A havasokon az emberek láncfűrésszel nyűtték ki a felhagyott legelőkön időközben maguktól nőtt, takaros kis fenyőfák ezreit, hordták halomba és égették el. Az Európai Közösség javára kell írni, hogy ha későn is, változtattak a katasztrofális előíráson; immár a legelő besorolású terület bizonyos százalékát boríthatja fás növényzet.

A faültetés annyira jó érzés, hogy te is megérdemled. Amikor épp nem boldogítanak a hírek és azon tűnődsz, hogy mit tehetnél a jobb jövő érdekében, akár ültethetsz is párat. A fák oxigént termelnek, megkötik a port, a széndioxidot, párásítják a levegőt, csendesítenek, árnyat adnak, fészkelőhelyet a madaraknak, makkot a mókusnak, gyümölcsöt neked. Ráadásul eképpen előlépsz pozitív jövőépítővé, ami a közérzeted mellett az önértékelésedre, sőt, az immunrendszeredre is jó hatással van.

A gyümölcsészek szerint a legjobb magról ültetni a fát, mert így a gyökere erős lesz, márpedig a fánál a gyökér a lényeg. Amikor fára gondolunk, általában törzs, ágak, meg levelek jelennek meg a szemünk előtt. Holott a fa valójában ilyen:

(Ez, akárcsak a tenger és a szárazföld esetében, elég jól leképezi a tudatos és a tudattalan elménk viszonyát. Az utóbbi nagyobb, mélyebb, régebbi, jelentősebb, és igencsak megérdemel több figyelmet.) Visszatérve a fákhoz, érdemes odafigyelni arra is, hogy őshonos fajokat ültessünk, meg hogy élve maradjanak. Sok kiszáradt botnál többet érhet öt fa, amelynek a gondját viseled. Örökbe is fogadhatsz pár fát a házad előtt, és locsolhatod őket nyári hajnalokon, hogy kibírják a szaharai hőséget addig, ameddig a gyökerük beleér a talajvízbe. A saját vizemmel?! Hát… ez a saját bolygód. Ha hozol olyan döntéseket, amelyek hosszú távon élhetővé teszik, akkor élhető lesz. Jó tudni, hogy nem vagy egyedül.

Persze ez csupán egy ötlet, mely a megfelelő pillanatban szárba szökkenhet. Te is elhinthetsz néhány sugallatot, a szomszédnak, hogy hagyja meg a kert végében kinőtt kőrisfát, vagy az önkormányzatnak, hogy ültessen fasort a gyárhoz vezető poros út mellé. És, ahányszor csak a növényekre esik a pillantásod, gyönyörködhetsz bennük, észrevéve, hogy nap, mint nap csodalények között járunk. Akár el is kezdhetsz rájuk hangolódni, fokozatosan felfedezve a léttudatuk mélységét. Nem lesz könnyű szavakba önteni, de valami olyasmit kapsz általa, amit a legtöbben elképzelni sem tudnak.