A megközelítőleg gömb alakú Földet síkban ábrázolni nem könnyű feladat. Minden erre szolgáló vetületnek vannak erős és gyenge pontjai. Olyan, amely mind a távolságokat, mind a területeket pontosan mutatná, nem létezik. A világnézetünk fejlettségéről mindenesetre elárul egyet s mást, hogy a mai világtérképek zöme még mindig a XVI. században készített Mercator-vetületen alapul. Ennek a legfőbb előnye, hogy – legalábbis a Föld jelentős részén – egyszerű eszközökkel is könnyen lehet hajózni a segítségével. Bár a hajó nem a legrövidebb útvonalon halad, az út minden hosszúsági körrel ugyanolyan szöget zár be, amire beállíthatjuk a tájolót. E térkép jelentős segítséget adott a nyugateurópaiaknak, hogy meghódíthassák a bolygó többi részét.
Forrás: Strebe – https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=17700069
A Mercator-térkép az Egyenlítőtől távoli területeket (melyek főképpen az északi féltekén helyezkednek el) szerfelett felnagyítja. Úgy tűnik rajta, mintha Oroszország négyszer akkora lenne, mint Dél-Amerika – holott valójában az utóbbi nagyobb. Az alábbi ábra mutatja az országok Mercator-ábrázolta és valós területe közötti eltérést:
Ha érdekel, gif formájában is megnézheted itt vagy az országokat áthelyezgetve eljátszogathatsz a relatív méretekkel itt.
Noha furcsán eltorzítja a földrészek alakját, a területek valós méretét a Gall-Peters vetület mutatja, mely eléggé más bolygót tár elénk:
Forrás: Strebe – https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=16115242
A németalföldi Mercator alkotta világtérkép abban is sajátos, hogy szinte középre teszi Európát. A valóságban Európában ennél jóval északabbra vagyunk. Budapest kb. 4700 kilométerre van az Északi sarktól és 5300-ra az Egyenlítőtől, a Föld középvonalától.
Manapság éri némi kritika a Mercator-vetületet, mondván, hogy Európát, illetve a fehér emberekkel betelepült északi részeket nagyobbnak, központibbnak, tehát fontosabbnak tünteti fel, mint amilyenek valójában. A „valójában” persze elég érdekes fogalom, még visszatérünk hozzá, mindenesetre a világhódító korból itt maradt térkép kapcsán tarthatunk némi önvizsgálatot.
Egy földönkívülinek például nehéz volna elmagyarázni, hogy miért tartjuk Európát földrésznek. A térképen ugyanis azt látjuk, hogy minden földrészt tengerek határolnak, egyeseket esetleg egy vékonyka földnyelv összeköt egymással. Kivétel Európa, melyet Ázsiától egy jó hosszú képzeletbeli vonal választ el a legnagyobb síkság kellős közepén. Ilyen alapon Ibériát, netán a Tihanyi félszigetet is kinevezhetnénk földrésznek. Adódik némi vita abból, hogy a délkeleti határ a Kis- vagy a Nagy-Kaukázus, amennyiben az előbbi, akkor a grúzok még benn maradnak Európában, az örmények azonban ázsiai barbárok lesznek. Pedig az Európa földrészsége melletti másik érv, hogy kulturális értelemben különül el Ázsiától. Fúrja az oldalamat a kérdés, hogy egy cseljabinszki (ázsiai) orosz mekkora kulturális távolságot érzékelhet egy 350 kilométerre lakó ufaitól (európaitól). Meg az is, hogy akkor Kína miért nem földrész, hisz a kultúrája legalábbis párezer évvel régebbi és egyedibb a mienknél. Olyat is olvasni, hogy Európa nyelvészetileg különül el. Akkor biztos ezért lakik a legtöbb indoeurópai anyanyelvű ember Indiában. Akárhogy is kerülgetjük a dolgot, a logika hagy kívánnivalót maga után, de hát mi európaiak vagyunk. A térkép közepén élünk, nagyok vagyunk, saját földrészünk van és punktum! Persze Kína is Középső Országnak nevezi magát, amint azt a Kínát jelképező piktogram is mutatja: 中. Mindenki magából indul ki, mint a gyerekek, kérdés, hogy mikor nő fel.
Azt gondolnánk, hogy ez a földrész-kérdés csupán elméleti, de ha például menekült vagy, akkor nagyon is húsbavágó, mint a határon a szögesdrót, amelyen próbálj csak meg átmászni, ha Ázsiából jöttél. Az európai menekült bezzeg jó menekült, kerítés nélküli határon jön, várják a segélyszervezetek, útlevéllel utazhat a vonaton, és a nyelvén írt tájékoztató táblák fogadják a végállomáson. Az ázsiai kerítésmászó valójában nem is menekült, hanem migráns. Ez a szép szótalálmány a migrénre hajaz, hisz csak ezt okoz nekünk. Igaz, hogy rögtön tovább is állna tőlünk, ha beengednénk, de akkor se mászkáljon itt. Nem is értjük, miért jön el Szíriából, ahol egy adott időben vagy 40 ország gépei bombáztak, néhányé még most is, és a lakosság többsége kényszerült elhagyni a lakóhelyét.
Hagyjuk mi is itt ezt a fránya témát, és látogassuk meg a Mikulást. Emelkedjünk fel vele léghajón, és vessünk egy pillantást Földünkre az Északi sarkról, bár a görbe felületen innen is csak egy darabig kémlelhetjük a messzeséget. De segítségünkre jön az úgynevezett azimuth-vetület:
Forrás: Strebe – https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=16115152
Ezt a nézetet az ENSZ zászlaján is láthatjuk, csak nem biztos, hogy feltűnt kicsiben. Mintha innen még nyilvánvalóbb lenne, hogy bolygónk felületének csaknem háromnegyedét tenger borítja. Az óceánok nagyon mélyek, és vajon mennyi minden rejtőzhet bennük, amiről fogalmunk sincs? A világtenger ebben a tudattalan elménkhez hasonlít, mellyel szintén érdemes lehet közelebbről megismerkedni és megbarátkozni. Azonnal feltűnnek a Föld fehéres, növényekben szegény területei is, jól elkülönülve a dús vegetációjú területekről. A növényekről meg a sivatagok keletkezéséről majd máskor, most, miután kellőn kibámészkodtuk magunkat, meglátogathatjuk a pingvineket a Déli-sarkon, és innen kukucskálhatunk haza:
Forrás: Strebe – https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=69068743
Persze ahhoz, hogy az északi nagy kontinensek is feltűnjenek, megint csak az azimuth-trükkre van szükség. Antarktika, e kis földrész, melyet ma vastag jég borít, valaha dús életnek adott otthont, és most is rejtőznek apró lények a havában, a jegében, a jég alatti tavakban pedig egész ismeretlen élővilágok, melyekről, úgy sejtem, még a pingvineknek sincs tudomásuk. A frakkos madaraknak észak van lefelé, ami csak nekünk furcsa, egy gömbön semmi sincs lefelé vagy felfelé, csak a térképészeink így szokták ábrázolni.
Noha innen nem úgy tűnik, Európa kisebb a Déli Sarkvidéknél is. Sokat keseregnek azon, hogy a népessége nem szaporodik, bár szerintem ebben éppen hogy példát mutat. Valakinek el kell kezdenie a születésszabályozást ezen a bolygón. Van egy másik módszer is túlszaporodott fajunk egyensúlyba hozására, de ez kevésbé kecsegtető. A gigantizmus amúgy sem feltétlenül követendő példa, az élővilágban a felpuffadt fajok egy idő után kihalnak, a megújulás mindig a kicsikből ered. Erre a legismertebb példa a dinoszauruszok esete – amikor jött a kisbolygó, csak a 25 kilónál kisebb állatok között akadt túlélő. Gazellának lenni éppoly nemes, mint elefántnak, viszont ha a gazella elefántnak képzeli magát, abból bonyodalmak származhatnak, mikor jön az oroszlán. Lehet, hogy itt az idő újragondolni Európa szerepét – talán épp a kulturális területen?
Térképek persze nem csak a papíron meg a képernyőn léteznek, hanem a fejünkben is. És, mint Alfred Korzybski találóan megállapította: A térkép nem a terület. A modell nem a modellezett téma és az étlap nem az étel. Ez utóbbi mondást már Allan Wattsnak tulajdonítják, de most nincs torkoskodás, a tágabb értelemben vett térképekről, a világról alkotott elképzeléseinkről beszélünk. Ha valamiről tökéletesen pontos térképet akarnánk készíteni, annak akkorának kellene lennie, mint a valóságnak. Márpedig a fejünkbe nem fér bele az egész világ. Még az övébe sem.
Forrás: ArtTower, Pixabay
Ez szó szerint azt jelenti, hogy a világ nem olyan, amilyennek gondolod, sőt – bár ezt nehezebb megemészteni –, nem is olyan, amilyennek én gondolom.
De akkor milyen?
Hát ez az.
Ebben a hírlevélben egyebek mellett ezt a témát fogjuk kerülgetni. A jobb rálátást segítik a különböző szemszögek. Az emberek hajlamosak otthonosan bekuckózni egyetlen térképre, mint valami kanapéra a tévé elé, elfelejtve, hogy ők maguk alkották. Ennek jó példája a scientizmus (tudományvallás), amikor okos egyének összekeverik a fejükben lévő okos (és kevésbé okos) gondolatokat a valósággal. Erre az izgalmas témára még visszatérünk. Most az a lényeg, hogy ha képesek vagyunk váltogatni a térképeinket, több lehetőségünk lesz, mintha csak egy alapján akarnánk tájékozódni. Már azzal közelebb jutottunk a dolgok megértéséhez, hogy tudjuk: a valóság más, mint a róla alkotott modelljeink.
A térképalkotás érdekes tevékenység, és szerencsére lehetséges szép és jó térképeket készíteni. A lényeg valahol az, hogy a segítségükkel eljuthassunk a célunkba. Bateson szerint a kulcs, hogy a világról alkotott modellünk mennyire tükrözi a valóság szerkezetét. Ehhez először is jó információra van szükségünk – csakhogy az adatokat a legtöbb területen másodlagos forrásokból vesszük. Se te, sem én nem jártunk a Ferenc József-földön, azért gondoljuk, hogy létezik, mert valaki írt róla, láttunk egy állítólag ott készült filmet, vagy odarajzolták a térképre. Mi van, ha a térképész tévedett? Vagy be akart csapni? Egy háborúban egyik fél sem tényeket közvetít, hanem befolyásolni akar. A nagy médiákat, sőt, a hírügynökségeket függetlennek gondolni olyan, mintha a piros lámpás negyedbe csupa szűzlányt képzelnénk. Vajon hogyan tudhatjuk meg mégis, hogy mi történt?
Amikor embercsoportok állnak szemben egymással, mindenki jól látja, hogy az ellentábor térképe szakadt, gyűrött és penészes. A sajátja bezzeg ropogós, színes, friss illatú, és mindent megmutat. Nagy jövő áll azok előtt, akik képesek fordítani, közvetíteni, összehangolni különböző nézeteket. Ennek az első lépése lehet, hogy megtanuljuk a saját térképünket összehajtogatni, feltenni a polcra és odafigyelni a többiekre. Próbáld ki: egy vitában elengeded a győzelmet, és egyszerűen meg akarod érteni a másikat. Minél különbözőbb a térképe a tiédtől, annál jobb. Hogy működik, mik benne az összefüggések?
Annyit dicsértük a jó térképeket, pedig a tévesek is hozhatnak váratlan eredményt. Columbus azért mert nyugat felé elindulni Indiába, mert Ázsiát nagyobbnak, a Föld átmérőjét pedig sokkal kisebbnek gondolta. Mi is bátran készíthetünk új térképeket. Nem fog mind beválni, de az a néhány, amelyik igen, fantasztikus új horizontokat nyit meg előttünk.