Kövesd a fehér nyulat!

A minap úri módon, vonattal utaztam az Alpok felé. A kattogás meg beszélgetés a múlté, mindenki a képernyőbe merült, mint valami mélybúvár. Mire sikerült megtörnöm a gépem delejét, már Alsó-Ausztriában siklott a vonat. Kitekintettem az osztrák mezőkre, és meglepő látvány tárulkozott elém. A párcentis zöld, jaj, de zöld vetésekben, réteken itt is, ott is négy-öt barna folt: mezei nyulak.

Fél évszázaddal ezelőtt igencsak felvonta volna a szemöldökét a körülöttünk lévő élővilágot egy kicsit is ismerő olvasó. Még ha brontosaurust vagy elefántot pillantottam volna meg, de ugyan mi olyan különleges néhány tapsifülesben? Hisz párzási időszak van, és, ahogy az angol is mondja: bolond, mint a márciusi nyúl, a hímek rókára ügyet sem vetve csatáznak a nőstényekért, csomókban száll a kitépett nyúlszőr, dobbannak a gyors lábak, merednek a fülek, mozognak az orrok, az ádáz ütészáport pedig maga Muhammad Ali is megirigyelhetné:

Forrás: Menyhárt Zoltán, YouTube

Pedig ma a nyúl léte valóságos csoda. Hogy a „korszerű mezőgazdaságnak” elkeresztelt mérgezéshadjárat, a monokultúrás gigatáblák rémgépei ellenére a mezei nyulak népe még mindig jelen van Európában. Nem túl gyakran látjuk — gyerekkoromban százával szaladoztak mindenfelé, ma pedig eseményszámba megy megpillantani egyet —, de létezik. Ráadásul nem is akármilyen állat, a rétihéjával is szembeszáll:

Forrás: Menyhárt Zoltán, YouTube

Márpedig ha van nyúl, akkor van remény.

Na nem a hímes tojásszállítmány miatt, mert azt a kiváló harcos kisebb rokona, az üregi nyúl hozza. Ő a házi nyúl őse is, kivel az emberek többsége legfeljebb negyed négyzetméteres ládájában jámboran majszolgatva találkozott. A ketrecben az állatka a legkisebb mértékben sem tűnik Nobel-díj-várományosnak, de vajon mi annak tűnnénk-e? Akinek volt alkalma barátságosabb körülmények között megfigyelni a tapsit, tudja, hogy bizony meglehetős értelemmel bíró jószág.

A múltkor kérdeztem, hogy kapcsolódsz-e valamilyen állathoz. Nekünk volt egy fehér nyuszink. Édesanyám mentette meg az egyetemi laborból, hazahozta, jórészt szabadon tartottuk a szobánkban, így kibontakozhatott az egyénisége. Nagyon jó térérzékkel rendelkezett, az íróasztal tetejére is egyből megtalálta az utat. Ha bejöttünk, odahuppogott hozzánk, megszagolt, és odanyomta a fejét, hogy simogassuk — végül is az üregi nyúl társas lény. Olykor számunkra ismeretlen okból fülét felcsapva figyelt, máskor furcsán dobbantott, de általában nyugodt, jókedélyű állatnak mondanám. A keresztségben a Drága Szép Csodálatos Gyönyörű Nyúl nevet kapta, ami nem annyira kreatív, de kifejezett valamit, amit kissé nehéz megfogalmazni — magát a nyúlságot.

Forrás: Ronald Plett, Pixabay

Ez nem ő, még csak nem is a vérnyúl a Gyalog galoppból — de D. Sz. Cs. Gy. Nyúl is így festett az elején, amíg szép hosszúra meg nem nyúlt. Nem úgy, mint ez az írás, amely csak eddig tartott. Az imént azt mondtam, hogy ha van nyúl, van remény. Fennmaradás, tavasz, megújulás, termékenység-örömünnep. Jókedvű, nyugodt, puha, huppogó húsvétot kívánok minden kedves olvasónak.