Teletalálat

Merengve nézel ki a szélben lebegő ágakra, mikor a párod megszólal: Elfelejtettem megkeverni az ecetet. Nahát! – mondod. Pont ez jár az én fejemben is. Telepátia!

Forrás: Joshua Sortino, Unsplash

Aha, milyen fa is az, amelyet közösen bámultok, csak nem az almafa, ami alól két hete együtt szedtétek fel az ecetnek valót? Az emberi gondolatok nem annyira a formális logika, mint az asszociációk tekervényes útját járják. Almafa – almagyűjtés – almaecet. Hoppá, meg kell keverni. Jaj, el is kéne mosogatni azt a tornyot ott a konyhában. Ha nagyon együtt rezegtek, a következő gondolat is lehet közös, a kivándorlás Új-Zélandra. De ebben az esetben legalábbis az ecetig sokkal egyszerűbb magyarázat is van arra, hogy miként jutottatok mindketten ugyanarra a gondolatra.

Később eláll az eső és kimész gyomlálni. Milyen jó volt ez a zápor, gondolod, most végre könnyű kihúzkodni ezeket a komisz gazokat. Eszedbe ötlik, hogy igen, itt a dombok közt még szerencsére esik néha, de mi lehet azon a száraz Alföldön? Vajon Jancsiéknál is esett? Ekkor a nyitott ablakon át meghallod a telefonod csörgését. Amikor befejezed az ágyást, bemész, kezet mosol, megnézed a gépecskét. Talán már ki is találtad, ki volt a hívó fél. Jancsi.

Történt már veled ilyesmi?

Hát ez véletlen, mondják a mérnökök. „A nagy számok törvénye alapján...” Végül is, ha gyakran telefonáltok egymásnak, miért ne lehetne véletlen? Tegyük fel, hogy naponta beszélsz Jancsival. Egy nap ébren vagy nagyjából ezer percig, eközben többször is eszedbe jut és pont egy ilyen pillanatban hív. De mi van, ha három éve beszéltél vele utoljára, és egyáltalán nem szoktál rágondolni? Három év nagyjából ezer nap, mindegyikben van ezer ébren töltött perc, tehát itt már egymillió percből kéne pont akkor rágondolnod, mikor hív, miközben nem is szoktál. Tapasztaltál már ilyet? Az egyik gyakori eset a telefon: indulsz, hogy hívj valakit, és mire előszeded, már csörög, az illető jelentkezik. Vagy valaki motoszkál a fejedben, akire rég nem gondoltál, és utólag kiderül, hogy egy nappal később meghalt.

Ha egyszer-egyszer történik ilyesmi, akkor persze lehet „véletlen” is, bár ez a fogalom meglehetősen tisztázatlan. De amikor szinte naponta tapasztalsz ilyesmit, különösen, amikor gyakrabban megérzed bizonyos személyeknél, amikor rád gondolnak, akkor ez a magyarázat már kevésbé áll sziklaszilárd alapokon. Nem logikus körömszakadtáig ragaszkodnunk egy semmit meg nem magyarázó fogalomhoz, amikor létezik kézenfekvőbb lehetőség is: hogy valamilyen módon képesek vagyunk a távolból is hatni egymásra.

Forrás: Jessica Yap, Unsplash

Az általános iskolában valamelyik osztálytársam kitalált egy játékot. Amikor az ember már annyira unatkozott a padban, hogy végképp nem tudott mit kezdeni magával, elkezdte bámulni valaki tarkóját. Egy darabig nem történt semmi. Ám az illető rövidesen mozgolódni kezdett. Idegesen mozgatta a fejét, jobbra-balra nézegetett, végül egészen megfordult, és a szeme találkozott a mienkkel. Jaj, már megint szuggerálsz! — mondta enyhe megrovással a hangjában. Volt, aki hamarabb észrevette, hogy nézik, volt, aki később, de, amennyire emlékszem, előbb-utóbb mindig megfordult a delikvens, hacsak gyorsan el nem kaptuk róla a szemünket. Az osztályban mindenki meg tudta ezt csinálni, legalábbis a hátsó padokban ülők közül.

Az állatok telepatikus képességeit Rupert Sheldrake teljesen szabályos, tudományos kísérletsorozatban bizonyította be. Eredményei szerint a kutyák, sőt, kisebb, de még mindig statisztikailag szignifikáns mértékben a macskák egy része is megérzi, hogy mikor jön haza a gazdája. Odaül az ajtóhoz, és várja.

Forrás: Caspar Rae, Unsplash

Jaj, hát ez butaság. Nyilván valami amatőr álmodozó lehet, aki nem ért a tudományos módszertanhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy a gazda mindig ugyanabban az időben jön haza, és a kutya ezt tudja.

Megtanították volna leolvasni a faliórát? Mert ha nem, akkor máris találtunk egy, új érzékszervet, az időérzékelést. De ebben a kísérletben véletlenszerűen kapott telefonüzenetben közölték a gazdával, hogy mikor menjen haza, mindig más időben, bármilyen napszakban.

Ja, hát akkor meghallotta a kocsi hangját.

Nem kocsival jött.

Akkor meghallotta a léptei neszét, vagy megérezte a szagát, tudjuk, hogy az állatok érzékszervei milyen kifinomultak.

Nem hallhatta vagy szimatolhatta meg, hiszen már negyedórával azelőtt odaült, hogy a gazda leszállt volna a villamosról. Szisztematikusan kizártak minden más ismert érzékszervet.

Akkor biztos a gazda felesége tudta, hogy mikor jön, és azt neszelte meg a kutya.

Senki sem tudta, és senki sem volt otthon. Kamerát szereltek az ajtóhoz, az vette fel, hogy mikor ül oda a blöki.

Akkor túl kevés esetből általánosítottak.

Sok gazdával és állattal dolgoztak, módszertanilag teljesen szabályos kísérletekről beszélünk.

Hát akkor valamit elrontottak, csaltak, vagy tévedtek. Telepátia nem létezik.

Jó, akkor te, mint komoly tudós, ismételd meg a kísérletet, hogy kiderüljön az igazság.

Elment az eszed? Nemlétező dolgokkal nem foglalkozom.

Sheldrake tilosat gondolt, jól meg is járta, korábbi tudományos karrierje, elfogadott eredményei ellenére „áltudósnak” minősítették és száműzték a „valódi” tudomány művelői közül. A tudomány dogmáit kritizáló TED-előadását törölték. Íme a tiltott videó, egyebek között magyar felirattal.

Ebben a civilizációban tudjuk, hogy a világ racionálisan működik, a telepátia pedig képtelenség. Bár tulajdonképpen, ha belegondolunk, a racionalitásban való hit eléggé irracionális. Miért veszünk adottnak valamit, amire semmi bizonyíték nincs? Sokan a dzsihádistákat megszégyenítő konoksággal kötik az ebet a karóhoz, hogy a világ csak olyan lehet, amilyennek Newton a XVII. században leírta. Vajon miért ragaszkodunk ehhez a gondolathoz? Talán azért, mert ez a világkép számos felfedezés, technikai újítás alapjául szolgált. Attól, hogy a kinin meggyógyítja a maláriát, másféle gyógyulás nem is létezhet?

Emellett valóban ismerünk élénk fantáziájú embereket, akik mindenben hisznek, ezoterikus könyveket olvasnak, sőt, írnak, de még sohasem produkáltak semmi bizonyítékot. Nos, az, hogy Náncsi néni naponta találkozik angyalokkal, nem zárja ki az angyalok létezését. És vajon mi a helyzet azokkal a tömegekkel, akik elhiszik azt a rengeteg képtelenséget, ami a nagy tévécsatornákból árad? Belőlük több van, mégsem csóváljuk rajtuk a fejünket úgy, mint Náncsi nénin. Szerintem a szkeptikus gondolkodás roppant hasznos, csak terjesszük ki az elfogadott magyarázatokra is, például arra, hogy a világegyetem mechanikus, legó-szerű darabkákból áll, és ezen kívül nincs semmi.

Forrás: Omar Flores, Unsplash

Egy harmadik lehetséges ok, amiért a billiárdgolyó-világegyetemben hiszünk, hogy félünk elengedni a vélt irányítást. A billiárdgolyó olyan jól megfogható, biztonságot ad, megsuhantjuk a dákóval, és csak a pattanását kell kiszámítani. Pármilliárd évenként jön egy kisbolygó, de mi nem járunk ám úgy, mint a dinoszauruszok, ráküldünk egy rakétát, aztán az majd szépen eltéríti! Közben a fizika püspökei már régesrég mást hirdetnek, túlléptek a szürkeruhás newtoni törvényeken. A mostani univerzum sokkal érdekesebb, tele van sárkányokkal. Melyik kölcsönhatás rabolta el a bájos kvarkot? Mindig bírtam a fizikusokat, hogy olyan fegyelmezett az elméjük. Tessék, most már sárkányaik is vannak! A kvarkok meg olyanok, mint valami kis békák, kvark-kvark! Belőlük épül fel a világegyetem, nem csoda, hogy ilyen csúszós és kiszámíthatatlan, az építőkövei folyton csak vartyognak, össze-vissza ugrálnak és legyeket kapkodnak. A kvantummechanika mellett bármilyen népmese elbújhat. Bejön két zsiráf az ajtón, aztán átalakul három orrszarvúvá és sutty! kimasírozik a falon. 

Na és aztán itt van a saját viselkedésünk, mely a legjobb akarattal sem mondható túl racionálisnak. Különben nem hiszem, hogy egymilliárd ember dohányozna meg annyi tinilánynak lenne kötelező harminc kilóra fogynia. Olyan lények vagyunk, akik totál irracionálisan viselkednek, a legjobban tisztelt tudósaink, a fizikusok azt mondják, hogy a világ alapjai szintén teljesen irracionálisak, erre levonjuk a következtetést, hogy a mindennapi életünkben a dolgok csakis racionálisak lehetnek. Sokan egyenesen azt feltételezik (bár nem biztos, hogy ezt tudatosan végiggondolják), hogy a tudomány bebizonyította a világegyetem racionális voltát.  

Forrás: Torsten Dederichs, Unsplash

Ha nem utasítjuk el zsigerből a telepátiát, (de közben azt is lehetségesnek tartjuk, hogy nem létezik), felmerülhet néhány kérdés. A scifi-irodalomban általában úgy képzelik el a telepatikus kapcsolatot, mint valami telefont, ami egyeseknek van a zsebében (fejében), másoknak meg nincs. Bizonyos emberek vagy lények tudnak telepatikusan kommunikálni, mások pedig nem. Egy másik lehetőség az volna, hogy valamennyiünkben szunnyad ez a képesség, csak van, aki jobban kapcsolatban van vele. Egyes társadalmakban, például sok ausztrál bennszülött törzsnél tudatos része a kultúrának, így jobban kifejlődik az emberekben.

Egy másik gyakori feltételezés, hogy a telepátia akaratlagos. Ha küldeni akarunk valamit, nosza, benyomkodjuk a megfelelő gombokat az agyunk telepátiáért felelős területén. Lehet, hogy egyesek képesek erre, vagy talán gyakorlással el lehet jutni erre a szintre is. Megvallom, nekem tudatosan még sohasem sikerült telepatikus úton összekötődnöm senkivel, miközben spontán elég gyakran megtörténnek ezek a különös „véletlenek”. Ez egyébként nem akkora csoda: a működésünk túlnyomó része tudattalan. Hacsak nem vagy óriási jógi, a májadat sem tudod tudatosan szabályozni, de attól még jól végzi a dolgát.

A harmadik feltételezés, hogy van egy adó meg egy kapó fél. Az egyik emberben támad egy gondolat, azt átküldi a másikhoz, akihez megérkezik. Aztán ugyanúgy visszafelé. De hátha nincs ilyen ok-okozati lánc? Előfordulhat, hogy egyszerre támad a gondolat mind a kettőnkben. Olyan, mintha valamiféle felhőbe érnénk bele mind a ketten. Vagy már eleve nem vagyunk annyira különállók, amilyennek általában képzeljük magunkat. Úgy általában a világegyetemben sem, és mi, embermajmok, társas lények meg végképp nem külön-külön létezünk, csak a modern társadalom egyéni felfogása elhomályosítja a finomabb szinten jelenlévő kapcsolatokat.

Az individualizmus mellett a technika is elterelheti a figyelmünket ezekről a mélyebb összeköttetésekről. Minek próbálnál átküldeni valakihez egy gondolatot, amikor egyszerűen felhívhatod? Pedig azt sem zárhatjuk ki, hogy maga a mobiltelefon is az elveszített telepatikus képességünk utáni tudattalan vágyból származik. Valahol érezzük, hogy járna nekünk ez a tudás, de alig-alig férünk hozzá, hát, hiszen amúgy is mindent tárgyakkal meg gépekkel érünk el, fabrikáltunk magunknak egy erre való kis készüléket.

Az eddigiekből talán úgy tűnik, hogy hiszek a telepátiában. Ez nem teljesen pontos kifejezés, mert nem hiszek benne, ahogyan a helikopterekben sem. Egyszerűen annyi helikoptert láttam már, meg annyiszor előfordult a „gondolok valamire és a másik elkezd beszélni róla”-jelenség, hogy természetesnek veszem mindkettő létezését. Nem tudom, végzett-e valaki tudományos kísérleteket a helikopterek létezését igazolandó, de azt hiszem, a legtöbbünk nem izgulná szét magát az eredményen.

Forrás: RepentAnd SeekChristJesus, Unsplash

Viszont nagyon is érdekelne valamilyenfajta gyakorlat, amellyel újra élőbbé tehetjük magunkban ezt a képességet. Eddig két ilyen jellegű tapasztalásom van. Az egyik, hogy amikor húszévesen megtanultam a Maharishi-féle Transzcendentális Meditáció legegyszerűbb változatát, a beavatás utáni néhány hónapban a telepatikus-szerű megérzéseim száma legalább a tízszeresére emelkedett. Aztán persze sajnos nem maradt meg azon a szinten. Mindenesetre elég valószínűnek tűnik, hogy a rendszeres meditáció, az elmélyülés közelebb visz ahhoz a valamihez bennünk, ahonnan a telepatikus kommunikáció működhet.

Aztán itt van az azonosulás embertársainkkal. Az NLP-ben ez úgy megy, hogy együtt lélegzünk valakivel, átvesszük a testtartását, az izomtónusát, a mozdulatait, a hangszínét, mindenféle alapvető viselkedését. Nem a cselekedetei tartalmát utánozzuk, hanem felvesszük a rezgést, amiben van. Olyan, mintha belehelyezkednénk, átvennénk az érzéseit. Ez nem csak a színészet, de a lélekgyógyítás és sokféle tanulás, például a nyelvtanulás alapja is. Vannak, akik csak képzelik, hogy így tesznek, mások viszont tényleg jól be tudnak lépni más emberekbe (de akár állatokba, növényekbe is), és ilyenkor egy idő múlva elkezdenek áttűnni olyan dolgok is, amelyek már súrolják a telepátiát.

Ha van valamilyen további javaslatod, ötleted, intuíciód, boldog leszek, ha ideírod:

Vagy egyszerűen át is sugározhatod…