A sajtó

Útmutató a Földhöz, 11. rész

A sajtó olyan, mint a sajt; nyomás alatt születik. Ám míg a sajtkészítő a tejből préseli ki a szilárd anyagokat, a sajtómunkás az emberek agyából préseli ki az értelmet. Sajnos, a sajtó nem annyira finom, mint a sajt. Sem a holló, sem a róka, melyek köztudomásúan értelmes állatok, nem lopná el a sajtót. A finomkodás különben is már a múlté; immár minden szó eltűri a nyomdafestéket.

Forrás: Amador Loureiro, Unsplash

Akárcsak sajtban, sajtóban is van lágy, kemény és ömlesztett. Sőt, abban is hasonlít a sajt meg a sajtó, hogy mindkettőt szívesen összerágják az egerek. Legalábbis az eltűnőfélben lévő, papírra nyomtatott változatát, amelynek kiolvasás után is sok hasznát vehettük. A rágcsálóknak, számos emberrel ellentétben, még van stílusa.

Forrás: Sammy-Sander, Pixabay

A kályhával fűtők örömére még ma is létezik a Metropol című lap, csak arra kell ügyelnünk, hogy begyújtás közben behunyjuk a szemünket, máskülönben a tartalma, akár a Nap a szemet, kiégetheti az agysejtjeinket. Ma már amúgy a sajtó túlnyomó része a világhálón található elektronikus formában. Ilyenképpen nem is választható el az írott szöveg, a mozgókép és a többi, úgyhogy most ezt az egészet fogjuk sajtónak nevezni. Az írótoll sem libából származik már, viszont a sajtóban, akárcsak az államelnökök diplomamunkájában, előfordul az idegen tollakkal való ékeskedés. Ma a kiterjesztett értelemben vett sajtót inkább médiának nevezik, de az ógörögök ideje lejárt, és különben is már kevés a tiszta spiritiszta.

A sajtó feladata a tájékoztatás. Ezért sohasem közvetít propagandát, mindig csak semleges, pártatlan információt. A sajtó független, hiszen mi érdeke lenne a milliárdosoknak és a kormányoknak abban, hogy az embereket manipulálják? A média csak azért van a milliárdosok kezében, mert ők a legnagyobb emberbarátok, és ők szervezik meg a leghatékonyabban a sajtómunkát. Ráadásul nem is minden sajtótermék a multiké, hisz van, amelyik állami hirdetésekből tartja fenn magát. Ami a reklámot illeti, a hiszékeny, összeesküvés-elméleteken felnőtt emberek tévednek abban, hogy sok újság legfontosabb része ez lenne, az írott tartalom pedig csupán körítés. A reklám egyébként is csak egyszerű tájékoztatás, mely a fogyasztókat segíti eligazodni a termékek tengerében.

Forrás: Mishal Ibrahim, Unsplash

Többféle sajtó van, például bulvársajtó, napi sajtó, kormányközeli sajtó, világsajtó, szaksajtó, padlásajtó és a Substack. A bulvársajtó színtiszta igazságot, izgalmas híreket és elmélyült elemzéseket közvetít az egyszerű népnek. A komoly sajtó arra szolgál, hogy az iskolázottabb közönség olvassa, és így lenézhesse az egyszerű népet. A napi sajtó olyan, mint a napi heroinadagunk. A kormányközeli sajtó olyan, mint amikor a tanár színjeles bizonyítványt ad magának. Izgalmassága sokakat indít az úgynevezett független sajtó felé. Berlusconi idejében az olasz állami tévé nézettsége érdekes módon lezuhant, az elnök magáncsatornáié viszont emelkedett. Ennek semmi köze nincs ahhoz a jelenséghez, amikor a csigalassúvá tett vasútról az emberek átszoknak az autózásra. Visszatérve a független sajtóra, ennek feladata a kormány kritizálása, függetlenül attól, hogy az mit csinál.

Létezik világsajtó is, ez arra való, hogy világraszóló okosságokat adjon elő, valamint beszámoljon a világ összes háborújáról, igazságtalanságáról, veszélyforrásáról és katasztrófájáról. Mi történne velünk, ha egy nap lemaradnánk arról, hogy a Tűzföldön hány emberrel végzett a földcsuszamlás? A padlásajtó egyenesen a magasabb dimenziókat nyitja meg előttünk, akárcsak a szaksajtó, mely csakis szakzsargonban ír, nehogy beavatatlanok is megértsék, miről van szó. A Substack olyan, mint a krtek: nyelvtörő, szabad szellemű és segítőkész. Lehet, hogy hamarosan még jobban hasonlít majd a kisvakondra, földalattivá válik, ahogy egyre több szerző emigrál ide a cenzúra elől.

Forrás: Mutant669 https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=22793332

A sajtóhiba szó nem a sajtó hibájára utal, hiszen az nem hibázhat. Mindössze annyi történik, hogy véletlenül felcserélődnek a betűk vagy az agresszorok, például a szabadságharcosokat nevezik terroristáknak, az illető ország Gestapóját pedig tisztességes embereknek. Illetve mégiscsak létezik hiba, ha a sajtóperben a bíróság azt állapítja meg, hogy az újság valótlan dolgokat írt. A bíróság ugyanis kapcsolatban áll az istenekkel, így meg tudja állapítani az objektív valóságot. Az újságnak ilyenkor kártérítést kell fizetni, illetve helyreigazítani a hamis hírt. Míg az eredeti hír a főoldal jelentős részét foglalta el, a helyreigazítást általában a 147. oldalon közlik négypontos betűvel.

Forrás: Vlad Tchompalov, Unsplash

A sajtóhadjárat szó jól mutatja, hogy a háborúkat a sajtóban kell előkészíteni. A magunk ellen intézett terrortámadás csak azután következhet, hogy a jövendő ellenséget jól lejárattuk. A legjobb, ha a támadást a sajtó élőben közvetíti. Amennyiben nem elég felháborítók a képek, felvételeket is készíthetünk lemészárolt civilekről stúdiónkban. A leghatékonyabb a levágott fejű vagy inkubátorból kirángatott csecsemőkről szóló híradás. Tanúként lehetőleg csinos, angolul perfektül beszélő helyieket szólaltassunk meg, az sem baj, ha később kiderül az illetőről, hogy a nagykövet lánya, hiszen az erről szóló hírt már úgysem nézi meg senki, és addigra már különben is vége a háborúnak.

Korábban létezett sajtószabadság is. Korszerűtlen emberek még mindig siratják ezt az ásatag fogalmat, ám a haladók belátják, mennyire fontos az álhírek kiszűrése. Azért ma is léteznek tényfeltáró újságírók, akik az életüket kockáztatják azért, hogy a nép megtudhassa az igazságot. Illetve bennfentesek, akik lerántják a leplet a visszaélésekről, ők jó esetben disszidálhatnak az ellenséghez, kevésbé jó esetben nem.

Julian Assange 2006 körül. Forrás: Martina Haris https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=10638912. Ma, hosszú rejtőzködés, valamint ítélet nélküli, az ENSZ vizsgálóbiztosa szerint pszichológiai kínzással telt brit börtönévek után másképp fest.

Így jár, aki nem tartja be a szakma íratlan szabályait. Kínában a nyugati, Nyugaton a kínai visszaélésekről kell írni, és minden rendben lesz! Egyébként a nagy, bevett orgánumok szerzői is teljesen szabadon írhatnak a szerkesztő által kijelölt témáról, egyetlen feltétel, hogy cikkük mindenben egyezzék a donorok álláspontjával.

A sajtóban igen fontosak a nyelvi minták. A „gyerekek lábát letépő taposóakna” például kissé előnytelenül hangzik, ám mindnyájan beláthatjuk, a demokratikus országoknak mekkora szüksége van a „védelmi ipar hatékony termékeire”. A felvételekkel szintén kreatívan bánhatunk, például összevághatunk valósággal elhangzott mondatokat úgy, hogy teljesen más jelentés jöjjön ki belőlük. Az emberi leleményesség lehetőségei végtelenek!

Az úgynevezett Public Relations, avagy „közönségkapcsolat” színrelépésével új korszak nyílt a tömegtájékoztatásban. Addig az a korlátozó elképzelés uralkodott, hogy a sajtónak főképpen megtörtént eseményekről kell — bármennyire is szubjektív és irányított módon — tudósítania. Az ósdi múltat immár szerencsére magunk mögött hagyhatjuk, és előreléphetünk a jövőbe: Milyen módon tudunk pozitív képet festeni egy személyről, cégről, márkáról? Bizony, környezetbarát olajvállalatok, a biztonságunkra törekvő fegyvergyárak és az egészségért elkötelezett dohányüzemek korát éljük. És persze a PR rég túllépett a reklámon: cikkek, blogok, influenszerek útján csepegteti a közérdekű információt.

Vannak, akik azt állítják, hogy Aldous Huxley Szép új világa már megvalósult a mindennapokban. Eme korlátozott fantáziájú egyéneknek sejtelmük sincs modern társadalmunk haladásának elsöprő iramáról! Huxleynek fogalma sem volt a deepfake-ről meg a virtuális valóságról. Nekünk tudomásunk van ezekről, mégis gyakran ringatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy a képernyő a valóságot tárja elénk.

Forrás: Sarah Richter, Pixabay