Tiltott gondolatok

A gondolkodás művészete 1.

Ebben az írásban néhány tabut fogunk körüljárni. Figyelem! A vizsgálat nem állítást jelent. Csak kíváncsiságot minden oldalról. Igen, az oltár mögé is bemegyünk, benézünk a szekrénykébe, ahol a kegytárgyakat tartják. Tényleg rejlik itt valami misztérium, vagy csak a pap abrakadabrázik?

Forrás: Oberholster Venita, Pixabay

Gyorsan előrebocsátom, hogy nem a 9/11-gyel fogunk foglalkozni. Az ikertornyok ledőlése csak jelképes. Bár érdekes a téma, itt most általánosabban a társadalmi valóság természetére és a saját mentális folyamatainkra vagyunk kíváncsiak. Szeptember 11. elég emblematikus, részben mert olyan drámai, meg azért is, mert a kapcsán rendkívül éles és kizárólagos vélemények merülnek fel. Sok kérdést fel lehetne tenni róla, de korlátozzuk magunkat mondjuk hétre.

1. Vajon a földig tud-e rombolni egy megerősített acélvázas toronyházat a tetejébe beleszállt, alumíniumvázas repülőgép? 2. Egy ehhez közeli, 47 emeletes épület össze tud-e omlani függőlegesen, másodpercek alatt pusztán a hőtől? 3. Miért adták el a megolvadt vasat azonnal Kínának? 4. Miért tizenöt hónappal az esemény után állítottak fel vizsgálóbizottságot? 5. Hogy lehet, hogy a legnagyobb szuperhatalom elnöke egy nappal a támadás után nem az ügy vizsgálatával foglalkozik, hanem háborút hirdet a tévében? 6. Miért Afganisztánt és Irakot támadták meg, amikor a tizenkilenc feltételezett elkövetőből tizenöt szaúdi állampolgár volt? 7. Valóban lehetséges, hogy a világ legjobban őrzött épületére, a Pentagonra, csak úgy rázuhanjon egy eltérített repülőgép? 7a) (Ez még az előzőhöz tartozik:) Hány tábornokot rúgtak ki emiatt a légvédelemtől?

Úristen, biztos összeesküvéselmélet-hívő, vagy még rosszabb, Путин ügynöke vagy! Ki tudja? Ám ezek nem érvek, hanem a kérdező diszkvalifikálása. A középkorban azt mondták volna, hogy megszállt az ördög. Bűnös eszméket ültetett a fejedbe, amelyeket ki kell űznünk onnan. Pedig csak feltettem néhány kérdést, melyekre a választ, noha izgalmasak, most ne firtassuk, csak figyeljük meg, hogy bizonyos témákat a mai közbeszédben nem lehet komolyan felvetni. Ha kiejted őket a szádon, persona non grata lettél, automatikusan ki vagy zárva a normális emberek közül. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek a gondolatok bizonyos értelemben tilosak.

Forrás: Clker-Free-Vector-Images, Pixabay

Többféleképpen lehet betiltani gondolatokat. Egy elég hatékony eljárás becsukni a dutyiba, ha kimondod. Ez csupán a közös gondolkodást tiltja; az egyéni agyakban megjelenhet az idea, csak a társadalom közös tudatában nem. A Keleti Blokkban annak idején általános, elég primitív technológia mostanában újra divatba jött. Azt hisszük, hogy szabad véleménynyilvánítás van, de próbáld azt mondani ebben a Szabad Világban, hogy a miniszter hazug görény, és olyan becsületsértési pert kapsz a nyakadba, hogy csak na. Miközben mindenki tudja, hogy a miniszter hazug görény. (Bocsánat, görények.)

Forrás: Rohan Chang, Unsplash

A „száműzéskultúra” (cancel culture) új színfolt ezen a téren. Hogy valaki azt mondja, messziről bombázni gyávább dolog, mint kamikázeként meghalni? Mefisztó! Hogy létezik biológiai nem? Lucifer!! Hogy valaki „félretájékoztat” az oltást illetőleg? Belzebub!!! A sátánnal cimborálót azonnal ki kell rúgni az állásából, ki kell tiltani a nyilvános fórumokról, zsákot kell húzni a fejére, ki kell törölni a nevét a történelemből.

Ez már kapcsolódik a következőfajta gondolattiltáshoz, a szociális nyomáshoz. Amikor olyan csúnyán néznének rád, ha kiderülne, hogy mi jár a fejedben, hogy akkor inkább nem. Mi, emberek, csoportlények vagyunk, és a többiek gondolatai erősen meghatározzák a valóságunkat. Vajon mit fognak gondolni rólam, ha ilyesmi megfordul a fejemben? El fognak taszítani, ki fognak csúfolni, meg fognak bélyegezni. Az enyhébbik eset az öncenzúra. Jaj, ezt magamban tartom, mert hülyének néznek. Ha román is van a társaságban, nem lehet a dákó-román elméletet megkérdőjelezni, mert ez náluk tabu. Ők évezredek óta itt vannak. Alternatívákat nem illik szóba hozni.

A nagyobb gond akkor van, amikor már magunkban is elnyomjuk az eretnek gondolatainkat. Rendes ember meztelenül nem megy ki az utcára, nem töpreng azon, hogy hátha a rendőr a bűnöző, vagy a számítógépvírus-irtó cégek gyártják a számítógépvírusokat. Inkább nem is forgatok ilyen bűnös eszméket a fejemben. Megyek is, megnézem mi van az amfiteátrumban. Megérkeztek a legújabb gladiátorok?

Olyan is van, hogy azért nem merünk gondolni valamit, mert ha esetleg igaz, akkor túl nagy a baj körülöttünk. Tényleg felmerül a lehetőség, hogy egy demokratikusnak nevezett országban az államszervezet valamelyik része intézzen a saját polgárai ellen terrortámadást? Nem, ez nem lehet, inkább gyorsan elfelejtem.

Forrás: bess.hamiti@gmail.com, Pixabay

Tartsd észben: továbbra sem állítunk semmit, csak nyitva hagyjuk valamennyi lehetőséget. A tömeghipnózis fordítva is érvényes: ha a köreinkben mérvadó emberek úgy gondolják, hogy csakis a CIA vagy az NSA vagy a tel avivi páholy robbanthatta fel azokat a tornyokat, akkor a csoportnyomás a mi elménket is efelé az elmélet felé tolja. Az ezt alátámasztani látszó információt vesszük figyelembe, az ellenkezőt elengedjük a fülünk mellett, elmagyarázzuk, felháborodunk rajta stb. A közösségi média-teremtette visszhangbuborékok bebetonozták a szekértáborokat, ráadásul ezek immár földrajzilag sem különülnek el egymástól. Lehet, hogy a szomszéd teljesen más hírcsatornákat olvas, ahol más gondolatok tilosak.

Az internettel soha nem látott információtömeg zúdult az ennek a feldolgozására nem kifejezetten felkészült emberiség nyakába. Ebben szerintem mindenképpen pozitív, hogy központi harsonák helyett immár bárki terjeszthet észrevételeket, véleményt, tudást, híreket. Ám amióta ennek az információnak a túlnyomó része néhány óriáscég által fenntartott platformon keresztül érkezik hozzánk, ismét könnyebbé vált elzárni a csapot. Amit régen a cenzúra csinált, azt ma egyre inkább a „Big Tech” végzi. Az algoritmusok egyszerűen kiszűrik a nem kívánt információt. A kereső nem hozza fel, és kész. Aminek a létezéséről sem tudunk, az nem hiányzik.

A kellemetlen gondolatokhoz vezető információ csapját kevésbé rejtett eszközökkel is elzárhatjuk. Egy viszonylag új jelszó: „álhírek”. E kifejezés igencsak érdekes, sugallata szerint vannak „igazi hírek”, valamint „álhírek”. Miben különbözik ez az eretnekségtől? Persze a Föld különböző hatalmi csoportjai mást és mást minősítenek „álhírnek”, annál érdekesebb volt megfigyelni, ahogy minden oldalon rákaptak erre a szószüleményre. Nyilvánvalóan sok butaság és szándékos félrevezetés kering a neten, de miféle hatóság van felhatalmazva arra, hogy eldöntse, ebből mi igaz? Amikor az emberi képernyőidő minden másodperce szavazatokban és dollárban meghatározható értékkel rendelkezik, vajon a kormányok meg a vállalatok kihagyják az alkalmat, hogy irányítsák a figyelmünket? Majd pont egy óriási költségvetéssel rendelkező állami vagy magáncég fogja feltárni előttünk az igazat.

Szerencsére nekünk itt a volt Keleti Blokkban könnyebb, mert még emlékszünk a правда nevű lapra. A Szovjetunió propagandaszócsövét nemes egyszerűséggel „igazságnak” nevezték. Köszönjük, Nagytestvér, hogy vigyázol ránk!

Forrás: Pexels, Pixabay

Persze — akárcsak a hipnózisban — a direkt módszereknél hatékonyabbak a közvetett eljárások. A legegyszerűbb annyira teletömni a fejünket egyébbel, hogy nem marad hely tilos gondolatoknak. A tömegmédia szeret zongorázni az érzelmeinken: Zsákba tette és kukába dobta egy nő a kutyáját Budapesten. Amúgy meg életbevágóan fontos témákra tereli a figyelmünket: Jucika a XVI. házasságához kitetováltatta a szeméremtestét. De az értelmiségieknek is kijut: Hogyan érjük el a gazdasági növekedést? Kapitalizmus vagy kommunizmus? Ez utóbbi, amit Erickson a választás illúziójának nevezett, felér a „pepszikóla vagy kokakóla?” mély filozófiai kérdésével. Ha elhalmozódunk részletekkel, nem lesz alkalmunk átlátni a lényeget.

Ilyenkor mindig felbukkan a kérdés, hogy van-e tudatos, központilag irányított butítás. (Ajánlott olvasmány: Metropol újság.) Vajon mi hangozhat el az I.Q.-csökkentő munkacsoport megbeszélésén? Az összeesküvés-elméletnek csúfolt teóriák külön cikket érdemelnek, annyit azt hiszem, addig is leszögezhetünk, hogy egy kétperces hírbevágás nincs jó viszonyban az árnyalt gondolkodással. A rémisztgetés is jól beválik; a sikítófrászos ember didaktikai képessége nem kristálytiszta.

A hivatalos igazság, a „szakértők” által közölt „tények” tisztelete a gyermeki énünkhöz kapcsolódik, ahhoz az érzéshez, amikor kerek szemmel figyeltük a nagyok kinyilatkoztatásait. Csakhogy a jóságos szülő helyét átvette Állambácsi, a bölcs tudósok pedig egyre inkább az óriáscégek szolgálatában állnak. Évmilliókig éltünk néhány tucat fős hordában, amely csak együtt tudott fennmaradni, ahol a nagyok, a tapasztaltak, a vének tényleg mindenki javát akarták. Volt helye a hagyományok, a hozzáértők tiszteletének. A mai manipulációtengerben egyik legjobb barátunk a kétkedés. A magamfajta, látszólagos eretnekekhez is szkeptikusan kell viszonyulni. Vannak közöttünk, akiket felbéreltek, mások teljesen lököttek, és persze akadnak őszinték is. Ne engedd, hogy más döntse el helyetted, melyik melyik.

A fő kérdés nem az, hogy a 9/11 megrendezett támadás volt-e. Vagy hogy létezik-e távérzékelés. Vagy hogy a románok dákok-e. Vagy hogy a homoszexualitás genetikusan determinált-e. Vagy hogy a Covid-vírust szándékosan eresztették-e az emberiségre. Ezek mind izgalmas témák, és fogunk is foglalkozni egyikkel-másikkal. A legfontosabb kérdés, hogy szabad-e, képesek vagyunk-e olyasmit gondolni, ami nem egyezik egy kormány, egy, magát egyeduralkodónak hirdető szakma, a pillanatnyi közvélekedés, a saját, szűkebb csoportunk álláspontjával. A másik pedig az, hogy fel lehet-e vetni ilyen elképzeléseket nyilvánosan. Részletesen, a lehetőségeket végiggondolva, mindenkit meghallgatva, érveket és ellenérveket összevetve. Hogy előre eldöntött válaszok helyett megtudhassuk az igazságot, vagy legalábbis közelebb kerülhessünk hozzá.

Mivel érzelmi lények vagyunk, a világ vizsgálatakor nem leszünk teljesen tárgyilagosak. Az előzetes elképzeléseink szintúgy mindig befolyásolni fognak. De a saját elfogultságunkkal is bánhatunk ügyesen. Sőt, a látszólag irracionális megérzésünk is hozzásegít a lényeg megértéséhez. Az értelem és az érzelem sokféleképpen összefonódik, kibogozásuk izgalmas téma, amelyet talán egyszer szintén megkísérelünk e lapokon. Hogyan alkossunk érdemes jövőt, ha nem ismerjük a dolgok összefüggéseit? Csakis akkor érthetjük meg a világot, ha bármit kérdezhetünk, bármit megvizsgálhatunk, bármiről beszélhetünk, bármit gondolhatunk.

Forrás: Juan Rumimpunu, Unsplash

Úgyhogy nagy gondolati merészséget kívánok. Létezik néhány szempont, amelyeket szerintem érdemes figyelembe venni egy-egy téma tanulmányozásakor, alkalomadtán elővesszük őket. És ha van olyan kérdés (tabu vagy nem), amelyet szívesen megfejtenél, bátran írd ide:

Bár nem vagyunk szakértők, talán éppen ez segít abban, hogy független, szabad, kíváncsi hozzáállással bármit megvizsgálhassunk.