Ebben az írásban néhány tabut fogunk körüljárni. Figyelem! A vizsgálat nem állítást jelent. Csak kíváncsiságot minden oldalról. Igen, az oltár mögé is bemegyünk, benézünk a szekrénykébe, ahol a kegytárgyakat tartják. Tényleg rejlik itt valami misztérium, vagy csak a pap abrakadabrázik?
Forrás: Oberholster Venita, Pixabay
Gyorsan előrebocsátom, hogy nem a 9/11-gyel fogunk foglalkozni. Az ikertornyok ledőlése csak jelképes. Bár érdekes a téma, itt most általánosabban a társadalmi valóság természetére és a saját mentális folyamatainkra vagyunk kíváncsiak. Szeptember 11. elég emblematikus, részben mert olyan drámai, meg azért is, mert a kapcsán rendkívül éles és kizárólagos vélemények merülnek fel. Sok kérdést fel lehetne tenni róla, de korlátozzuk magunkat mondjuk hétre.
1. Vajon a földig tud-e rombolni egy megerősített acélvázas toronyházat a tetejébe beleszállt, alumíniumvázas repülőgép? 2. Egy ehhez közeli, 47 emeletes épület össze tud-e omlani függőlegesen, másodpercek alatt pusztán a hőtől? 3. Miért adták el a megolvadt vasat azonnal Kínának? 4. Miért tizenöt hónappal az esemény után állítottak fel vizsgálóbizottságot? 5. Hogy lehet, hogy a legnagyobb szuperhatalom elnöke egy nappal a támadás után nem az ügy vizsgálatával foglalkozik, hanem háborút hirdet a tévében? 6. Miért Afganisztánt és Irakot támadták meg, amikor a tizenkilenc feltételezett elkövetőből tizenöt szaúdi állampolgár volt? 7. Valóban lehetséges, hogy a világ legjobban őrzött épületére, a Pentagonra, csak úgy rázuhanjon egy eltérített repülőgép? 7a) (Ez még az előzőhöz tartozik:) Hány tábornokot rúgtak ki emiatt a légvédelemtől?
Úristen, biztos összeesküvéselmélet-hívő, vagy még rosszabb, Путин ügynöke vagy! Ki tudja? Ám ezek nem érvek, hanem a kérdező diszkvalifikálása. A középkorban azt mondták volna, hogy megszállt az ördög. Bűnös eszméket ültetett a fejedbe, amelyeket ki kell űznünk onnan. Pedig csak feltettem néhány kérdést, melyekre a választ, noha izgalmasak, most ne firtassuk, csak figyeljük meg, hogy bizonyos témákat a mai közbeszédben nem lehet komolyan felvetni. Ha kiejted őket a szádon, persona non grata lettél, automatikusan ki vagy zárva a normális emberek közül. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek a gondolatok bizonyos értelemben tilosak.
Forrás: Clker-Free-Vector-Images, Pixabay
Többféleképpen lehet betiltani gondolatokat. Egy elég hatékony eljárás becsukni a dutyiba, ha kimondod. Ez csupán a közös gondolkodást tiltja; az egyéni agyakban megjelenhet az idea, csak a társadalom közös tudatában nem. A Keleti Blokkban annak idején általános, elég primitív technológia mostanában újra divatba jött. Azt hisszük, hogy szabad véleménynyilvánítás van, de próbáld azt mondani ebben a Szabad Világban, hogy a miniszter hazug görény, és olyan becsületsértési pert kapsz a nyakadba, hogy csak na. Miközben mindenki tudja, hogy a miniszter hazug görény. (Bocsánat, görények.)
Forrás: Rohan Chang, Unsplash
A „száműzéskultúra” (cancel culture) új színfolt ezen a téren. Hogy valaki azt mondja, messziről bombázni gyávább dolog, mint kamikázeként meghalni? Mefisztó! Hogy létezik biológiai nem? Lucifer!! Hogy valaki „félretájékoztat” az oltást illetőleg? Belzebub!!! A sátánnal cimborálót azonnal ki kell rúgni az állásából, ki kell tiltani a nyilvános fórumokról, zsákot kell húzni a fejére, ki kell törölni a nevét a történelemből.
Ez már kapcsolódik a következőfajta gondolattiltáshoz, a szociális nyomáshoz. Amikor olyan csúnyán néznének rád, ha kiderülne, hogy mi jár a fejedben, hogy akkor inkább nem. Mi, emberek, csoportlények vagyunk, és a többiek gondolatai erősen meghatározzák a valóságunkat. Vajon mit fognak gondolni rólam, ha ilyesmi megfordul a fejemben? El fognak taszítani, ki fognak csúfolni, meg fognak bélyegezni. Az enyhébbik eset az öncenzúra. Jaj, ezt magamban tartom, mert hülyének néznek. Ha román is van a társaságban, nem lehet a dákó-román elméletet megkérdőjelezni, mert ez náluk tabu. Ők évezredek óta itt vannak. Alternatívákat nem illik szóba hozni.
A nagyobb gond akkor van, amikor már magunkban is elnyomjuk az eretnek gondolatainkat. Rendes ember meztelenül nem megy ki az utcára, nem töpreng azon, hogy hátha a rendőr a bűnöző, vagy a számítógépvírus-irtó cégek gyártják a számítógépvírusokat. Inkább nem is forgatok ilyen bűnös eszméket a fejemben. Megyek is, megnézem mi van az amfiteátrumban. Megérkeztek a legújabb gladiátorok?
Olyan is van, hogy azért nem merünk gondolni valamit, mert ha esetleg igaz, akkor túl nagy a baj körülöttünk. Tényleg felmerül a lehetőség, hogy egy demokratikusnak nevezett országban az államszervezet valamelyik része intézzen a saját polgárai ellen terrortámadást? Nem, ez nem lehet, inkább gyorsan elfelejtem.
Forrás: bess.hamiti@gmail.com, Pixabay
Tartsd észben: továbbra sem állítunk semmit, csak nyitva hagyjuk valamennyi lehetőséget. A tömeghipnózis fordítva is érvényes: ha a köreinkben mérvadó emberek úgy gondolják, hogy csakis a CIA vagy az NSA vagy a tel avivi páholy robbanthatta fel azokat a tornyokat, akkor a csoportnyomás a mi elménket is efelé az elmélet felé tolja. Az ezt alátámasztani látszó információt vesszük figyelembe, az ellenkezőt elengedjük a fülünk mellett, elmagyarázzuk, felháborodunk rajta stb. A közösségi média-teremtette visszhangbuborékok bebetonozták a szekértáborokat, ráadásul ezek immár földrajzilag sem különülnek el egymástól. Lehet, hogy a szomszéd teljesen más hírcsatornákat olvas, ahol más gondolatok tilosak.
Az internettel soha nem látott információtömeg zúdult az ennek a feldolgozására nem kifejezetten felkészült emberiség nyakába. Ebben szerintem mindenképpen pozitív, hogy központi harsonák helyett immár bárki terjeszthet észrevételeket, véleményt, tudást, híreket. Ám amióta ennek az információnak a túlnyomó része néhány óriáscég által fenntartott platformon keresztül érkezik hozzánk, ismét könnyebbé vált elzárni a csapot. Amit régen a cenzúra csinált, azt ma egyre inkább a „Big Tech” végzi. Az algoritmusok egyszerűen kiszűrik a nem kívánt információt. A kereső nem hozza fel, és kész. Aminek a létezéséről sem tudunk, az nem hiányzik.
A kellemetlen gondolatokhoz vezető információ csapját kevésbé rejtett eszközökkel is elzárhatjuk. Egy viszonylag új jelszó: „álhírek”. E kifejezés igencsak érdekes, sugallata szerint vannak „igazi hírek”, valamint „álhírek”. Miben különbözik ez az eretnekségtől? Persze a Föld különböző hatalmi csoportjai mást és mást minősítenek „álhírnek”, annál érdekesebb volt megfigyelni, ahogy minden oldalon rákaptak erre a szószüleményre. Nyilvánvalóan sok butaság és szándékos félrevezetés kering a neten, de miféle hatóság van felhatalmazva arra, hogy eldöntse, ebből mi igaz? Amikor az emberi képernyőidő minden másodperce szavazatokban és dollárban meghatározható értékkel rendelkezik, vajon a kormányok meg a vállalatok kihagyják az alkalmat, hogy irányítsák a figyelmünket? Majd pont egy óriási költségvetéssel rendelkező állami vagy magáncég fogja feltárni előttünk az igazat.
Szerencsére nekünk itt a volt Keleti Blokkban könnyebb, mert még emlékszünk a правда nevű lapra. A Szovjetunió propagandaszócsövét nemes egyszerűséggel „igazságnak” nevezték. Köszönjük, Nagytestvér, hogy vigyázol ránk!
Persze — akárcsak a hipnózisban — a direkt módszereknél hatékonyabbak a közvetett eljárások. A legegyszerűbb annyira teletömni a fejünket egyébbel, hogy nem marad hely tilos gondolatoknak. A tömegmédia szeret zongorázni az érzelmeinken: Zsákba tette és kukába dobta egy nő a kutyáját Budapesten. Amúgy meg életbevágóan fontos témákra tereli a figyelmünket: Jucika a XVI. házasságához kitetováltatta a szeméremtestét. De az értelmiségieknek is kijut: Hogyan érjük el a gazdasági növekedést? Kapitalizmus vagy kommunizmus? Ez utóbbi, amit Erickson a választás illúziójának nevezett, felér a „pepszikóla vagy kokakóla?” mély filozófiai kérdésével. Ha elhalmozódunk részletekkel, nem lesz alkalmunk átlátni a lényeget.
Ilyenkor mindig felbukkan a kérdés, hogy van-e tudatos, központilag irányított butítás. (Ajánlott olvasmány: Metropol újság.) Vajon mi hangozhat el az I.Q.-csökkentő munkacsoport megbeszélésén? Az összeesküvés-elméletnek csúfolt teóriák külön cikket érdemelnek, annyit azt hiszem, addig is leszögezhetünk, hogy egy kétperces hírbevágás nincs jó viszonyban az árnyalt gondolkodással. A rémisztgetés is jól beválik; a sikítófrászos ember didaktikai képessége nem kristálytiszta.
A hivatalos igazság, a „szakértők” által közölt „tények” tisztelete a gyermeki énünkhöz kapcsolódik, ahhoz az érzéshez, amikor kerek szemmel figyeltük a nagyok kinyilatkoztatásait. Csakhogy a jóságos szülő helyét átvette Állambácsi, a bölcs tudósok pedig egyre inkább az óriáscégek szolgálatában állnak. Évmilliókig éltünk néhány tucat fős hordában, amely csak együtt tudott fennmaradni, ahol a nagyok, a tapasztaltak, a vének tényleg mindenki javát akarták. Volt helye a hagyományok, a hozzáértők tiszteletének. A mai manipulációtengerben egyik legjobb barátunk a kétkedés. A magamfajta, látszólagos eretnekekhez is szkeptikusan kell viszonyulni. Vannak közöttünk, akiket felbéreltek, mások teljesen lököttek, és persze akadnak őszinték is. Ne engedd, hogy más döntse el helyetted, melyik melyik.
A fő kérdés nem az, hogy a 9/11 megrendezett támadás volt-e. Vagy hogy létezik-e távérzékelés. Vagy hogy a románok dákok-e. Vagy hogy a homoszexualitás genetikusan determinált-e. Vagy hogy a Covid-vírust szándékosan eresztették-e az emberiségre. Ezek mind izgalmas témák, és fogunk is foglalkozni egyikkel-másikkal. A legfontosabb kérdés, hogy szabad-e, képesek vagyunk-e olyasmit gondolni, ami nem egyezik egy kormány, egy, magát egyeduralkodónak hirdető szakma, a pillanatnyi közvélekedés, a saját, szűkebb csoportunk álláspontjával. A másik pedig az, hogy fel lehet-e vetni ilyen elképzeléseket nyilvánosan. Részletesen, a lehetőségeket végiggondolva, mindenkit meghallgatva, érveket és ellenérveket összevetve. Hogy előre eldöntött válaszok helyett megtudhassuk az igazságot, vagy legalábbis közelebb kerülhessünk hozzá.
Mivel érzelmi lények vagyunk, a világ vizsgálatakor nem leszünk teljesen tárgyilagosak. Az előzetes elképzeléseink szintúgy mindig befolyásolni fognak. De a saját elfogultságunkkal is bánhatunk ügyesen. Sőt, a látszólag irracionális megérzésünk is hozzásegít a lényeg megértéséhez. Az értelem és az érzelem sokféleképpen összefonódik, kibogozásuk izgalmas téma, amelyet talán egyszer szintén megkísérelünk e lapokon. Hogyan alkossunk érdemes jövőt, ha nem ismerjük a dolgok összefüggéseit? Csakis akkor érthetjük meg a világot, ha bármit kérdezhetünk, bármit megvizsgálhatunk, bármiről beszélhetünk, bármit gondolhatunk.
Forrás: Juan Rumimpunu, Unsplash
Úgyhogy nagy gondolati merészséget kívánok. Létezik néhány szempont, amelyeket szerintem érdemes figyelembe venni egy-egy téma tanulmányozásakor, alkalomadtán elővesszük őket. És ha van olyan kérdés (tabu vagy nem), amelyet szívesen megfejtenél, bátran írd ide:
Bár nem vagyunk szakértők, talán éppen ez segít abban, hogy független, szabad, kíváncsi hozzáállással bármit megvizsgálhassunk.
Helló májsztró csak két dolog az egyik hogy az "Évmilliókig éltünk néhány tucat fős hordában"-t azt én másképp képzelem és hogy az ősember/barlang stb darwinisztikus képzetek igen mélyen ülnek a tudatalattikban és pl a Harari meg Kurzweil urak elméjében is és ez egy roppant fontos és alapvető dolog ami nem úgy van mert volt Atlantisz, azelőtt meg az égből(magasabb dimenzióból) szálltunk alá vagyis az ember mint olyan fentről jött lefelé,stb....a másik meg egy jópofa Rick és Morty részlet a 911 kapcsán ami pont tegnap jött fel nekem https://www.youtube.com/watch?v=C6f3xkARctA
Valóban? ...
kibontva egy zen történetben...
"Hakuin zen mestert a tiszta életéért csodálták a szomszédjai. A közelében lakott egy gyönyörűséges japán lány, kinek szülei élelmiszerbolt tulajdonosai voltak. Hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül, a szülők észrevették, hogy leányuk kisbabát vár. Szörnyen megdühödtek, de a lány nem volt hajlandó elárulni, ki a gyermeke apja. Majd hosszas faggatás után, végre kimondta a nevét: "Hakuin az." A szülök dühösen elmentek a mesterhez, aki csak ennyit kérdezett:
- Valóban?
Miután a kisbaba megszületett, elvitték Hakuinhoz. A mester addigra elvesztette jó hírét, ami egyáltalán nem bosszantotta, és a gyermeknek jó gondját viselte. A szomszédjaitól szerzett tejet, és minden mást, amire a kicsinek szüksége volt Egy évvel később a leányanya, gyötrő hallgatását
megtörve, bevallotta szüleinek az igazat A gyermek igazi apja egy fiatal férfi volt, aki a halpiacon dolgozott. A leány anyja és apja nyomban elmentek Hakuinhoz, hogy bocsánatát kérjék. Hosszasan mentegetőztek, és visszakérték a gyermeket. . Hakuin beleegyezett, és a kicsit átadva, mindössze
ennyit kérdezett:
- Valóban?"
(in Zen Flesh, Zen Bones transcribed by Nyogen Senzaki and Paul Reps fordította:
Szigeti György)