Életöröm
Életöröm
Ha elég régen barangolsz már a Földön, emlékezhetsz arra, hogy a rendszerváltás idején milyen mámoros volt a hangulat Kelet-Európában. Amire a legvadabb álmunkban sem mertünk volna gondolni, megtörtént! A szovjet csapatok egyszercsak fogták magukat, és kimentek! Beköszöntött a szabadság! Úsztunk a boldogságban. Minden nap újabb gátak omlottak le, újabb dolgok váltak lehetségessé, a testvériség, a lelkesedés, a csodás jövő ígérete lengett be mindent.
Az oroszok helyett aztán bejött a megdonálc, a Viktor meg már eleve itt volt. Csalódtunk. Szerintem jogos volt a csalódás, jogos az aggódás is a világ sorsa iránt, a kérdés inkább az, hogy az apátia meg a komorság mennyit segít a dolgon. Vagy van-e valami más, amivel többre megyünk.
Pszt! Vigyázz, meg ne lássanak! Takard el a képernyőt. Csinálj úgy, mintha semmi különös nem történne, fütyörészhetsz is közben. Észrevétlenül hajolj közelebb, hogy hallhasd a suttogásomat. Gondoltál már arra, hogy kipróbálhatnánk, mondjuk az életörömöt?
Mit?
Az életörömöt. É-LET-Ö-RÖM!
Ja, hogy életörömöt – húzod el a szádat. Még csak az kéne. A következő meg már majd a lelkesedés lesz, mi? Ebben a korszakban, ugyan már! Kicsúfolnak a barátaim. Különben is, minek örüljek, amikor rosszul mennek a dolgok?
Ja, nem arra gondoltam, hogy külső eseményektől tegyük függővé a lelkiállapotunkat. Persze az is egy stratégia, amikor halomba hordjuk a világ szépségét meg a kedvező történéseket, mint az őszi színes leveleket, beleugrunk, és meghempergődzünk az illatos kupacban. Ettől is jól fel lehet vidulni. De pont olyankor időszerű emlékeztetni magad a benned lévő életörömre, amikor nem minden nagyszerű. Amikor kihúzzák a lottószámaidat, nem kell meditálnod, hogy: Jaj, vajon milyen pozitív dolog is történt mostanában?
Amikor Maharisi Mahes jógi meditációt kezdett tanítani, úgy gondolta, hogy racionális kereteket kell adnia e tevékenységnek. Végül is fizikából diplomázott Brit-Indiában (a mai Pakisztánban), és egyébként is a tudomány korában élünk. Hívei vizsgálatok tömegét végezték, statisztika-hegyeket halmoztak fel arra, hogy a rendszeresen meditáló embereknek mennyivel jobbak az élettani funkcióik, a különféle egészségügyi mutatóik, és ezzel népszerűsítették a tevékenységet. Helyrekerül a vérnyomás, jobb lesz az agy vérellátottsága, megnyugszik a szív, nő a kreativitás, az önbizalom, stb. Noha a meditáció lényege, azt hiszem, túlmutat a zsírleszíváson, ezek az adatok végül is helytállók, akár figyelembe is vehetjük őket.
Ha megengeded, most megpróbálkoznék a kiváló jógi kissé gyermeki módszerével. Persze mióta a pozitív üzenetekre rátelepedett a reklám, nem annyira egyszerű lelkesítő dolgokat írni. Az emberek hamar összehúzzák a szemöldöküket, hogy vajon mit akar eladni az illető. De hát már írtam. Vidámságot. Jókedvet. Derűt. Hogy ebből mi a hasznom? Hát először is jól érzem magam tőle. A többit később.
Mehet? Akkor mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy az életöröm nagy eséllyel természetes. Nem tűnik túl valószínűnek, hogy az ősóceánban lubickoló ősbacilusok dohogással kezdték volna az életüket. Jaj, létrejöttem, a fene egye meg! Vagy a szárazföldet meghódító zuzmók mérgesen csikarták volna a sziklát: Nem igaz! Idén is csak egy millimétert nőttem! Ha egy kicsit belépünk a fa tetején tavasszal daloló madárba, a játszadozó állatkölykökbe, mit érzünk? (Tudom, a beleérzés, az empátia nem tudományos, de a nyelvtanulásban például kiválóan működik. Ha felveszed az anyanyelvi beszélők mozgását, mindjárt jobban érted, hogy mit mondanak.) Még azt is megkockáztatnám, hogy a növények is sütkéreznek a rájuk áradó napsugarakban, elégedetten nyújtják virágaikat a rajtuk döngicsélő méheknek, és jóízűen csemcsegik a felszívott tápanyagokat. A növények spirituális életéről máskor akarok írni, most az a lényeg, hogy az élőlények igenis élvezik az életet. Odáig merészkednék, hogy ez az alapállapotuk.
Élőlény vagy? Akkor jó. Elég sok mindenkivel találkozom, aki nem éppen úgy viselkedik. Te viszont, miután az élőlénységedet tisztáztuk, gondoltál már arra, hogy gyakrabban is felébresztheted magadban az életöröm üdítő érzését, ha jólesik?
Igen, tudom, a fejlógatás menőbb, a világfájdalom művészibb, a borúlátás pedig intellektuálisabb. Ezekkel a nyomós érvekkel szemben azt tudjuk felhozni, hogy az öröm jobb érzés. Sőt, mivel ilyenkor jobban folyik az energia benned, jobban birtokában vagy a képességeidnek, könnyebben tudsz megoldást találni helyzetekre. Amikor örülsz, jobban működik az immunrendszered. Nincs szükséged cuccra, nem kell sóvárogva a képernyőre meredned valami pozitív inger reményében. Több mindent végre tudsz hajtani, hiszen több erővel rendelkezel. Kellemesebb társ is vagy, nem harapod le a párod fejét, hogy miért használta el az utolsó citromot, ami kellett volna a süteménybe. A boldogságod kisugárzik a többiekre, az emberekre, a kutyádra, a kertedre.
De hát nincs is párom meg kutyám meg kertem – mormoghatod. Ha engeded beindulni magadban az életörömöt, akkor lesz! Az életöröm kisugárzik, és mások is odagyűlnek, hogy sütkérezhessenek benne, mint a zöld gyík a napfényben hűvös hajnalon. Még a világ többi lényére is pozitívan hat, akkor is, ha nem is csinálsz semmit. Ha kocsi nélkül is jól vagy, megmarad az a sok lény, akit a gyártással meg a pöfögéssel kiirtottál volna.
Itt jön be a másik haszon, amire már utaltam. A Föld nevű bolygón lakom, melyet az emberiség jelenleg tekintélyes nekibuzdulással rongál.[1] Ha kiegyensúlyozottak, derűlátók, elégedettek vagyunk, ez könnyebben megváltozik. Jobban érzékeljük, hogy mit tehetünk másként, és erőnk is lesz hozzá.
Szóval itt az átverés az apró betűben – húzod össze a szemed. Most felelősnek kell éreznem magam a világ sorsáért! Jól kell lennem, különben jön az apokalipszis!
Nem, nem, nem. Elég, ha megengeded, hogy jól légy. A többi magától fog jönni. Pont fordítva működik. Ha csinálsz valami lelkesítőt, ami a nagyobb egésznek is jó, elképesztő energiák nyílnak meg benned. Újra érzed, hogy élsz.
Például tarthatsz egy kis szünetet a zsetonhajhászásban, és körülnézhetsz, hogy ha nem lennének a rutinok, a társadalmi elvárások, miféle hasznos és érdekes dolgot művelnél úgy igazán. A harmincas években, amikor az emberek napi 16 órát csákányozták a földet, hogy meglegyen a betevő falatjuk, a válasz elég egyszerű lett volna. Alvás! De te hány órát nézed naponta a képernyőt? Kíváncsi vagyok: Ha egy héten egyszer valami igazit csinálsz helyette, mennyire változik meg az életed? Lehet másokkal közös, és lehet titkos is, amiről csak te tudsz, vagy legfeljebb egy-két beavatott. Amikor egy évvel később visszatekintesz, és látod, hogy igen, elültettem ennyi fát, ennyi pozitív gondolatmagot a gyerekekben, hogy érzed magad? Látod, hogy igenis volt hatásod a társadalomra vagy a Földre vagy a falura, ahol laksz.
Persze a vidámsághoz korántsem szükséges világmegváltanod. Úgy is kapcsolatba kerülhetsz az eredendő örömérzéssel, hogy újra jobban átéled az elemi érzeteket, tágítva az elfogadható viselkedés határait. Igen, felmegyek a kilencedikre gyalog. Megengedem magamnak, hogy érezzem a szívem dobogását, a combizmaim feszülését. Főtt rizst eszem magában – nem csak a böjt kedvéért, de érezni akarom a gabona tiszta ízét. Persze segít, ha nincs telenyomva vegyszerekkel. Belegázolok a hűs patakba, majd megfürdöm benne, pedig nincs nálam fürdőnadrág meg törülköző. Beszippantom a puszpángbokor (bukszus) fülledt illatát, engedve, hogy visszahozzon gyerekkori emlékeket. Futok. Nem körbe-körbe a pályán, edzéstervvel-vérnyomásmérővel, hanem csak úgy, amikor eszembe jut. Engedem kilövellni a lelkesedést a mellkasomból, és nekiiramodom, hogy jobban átéljem a földi létet. Vagy hogy hamarabb hazaérjek, és nekifoghassak valami nagyszerű cselekedetnek.
Az is segít, ha ki tudsz bújni a magadnak felállított meg a másoktól jövő elvárások alól. Úristen, mi lesz, ha nem fér be a szekrény a hálószobába!! Megengedheted, hogy jó lehessen az élet akkor is, amikor valami rettentő fontos ügy nem intéződött el. Nem értem el, nincs befejezve, ma is borostásan megyek a bálba, és közben repes a szívem, mint a cinege. Miért? Csak. Mert süt a Nap, mert itt vagyok ezen a káprázatos bolygón, mert élek. Nem a külső körülményektől függ, hogy mit érzek, hanem tőlem. Lehet, hogy valami máshogy ütött ki, mint akartam, de ettől még lehetek jókedvű. Ma is tanultam valamit. Egyébként meg ha befér a szekrény, tudunk pakolni. Ha nem, több hely marad a szobában. Több úton is jól érezhetem magamat.
Nem tudjuk, mi végre vagyunk a világon, illetve sokan állítják, hogy tudják, honnan jövünk, hova tartunk. Jó nekik – talán. Én annyit sejtek, hogy az egyik dolgunk – ha lehet ilyesmit mondani –, az, hogy jól legyünk. Nem a „sikeres” értelemben, hatalom, pénz, nők, csillogás, Ferrari, nem is a reklámokban szereplő, szimmetrikus arcú műboldog emberek módján, hanem csak úgy.
Megengedheted magadnak, hogy jól legyél, csak úgy.
Akkor nem is olvasod tovább ezt a fantasztikus bölcsességet, hanem kimész az erdőbe? Remélem. Hagyd otthon a telefont.
Egy barátném egy dalsort hozott haza Kolumbiából: „Deja que tu corazón se abra y repite este mantra: Estoy bien. Estoy bien. Estoy bien.” Engedd kinyílni a szívedet, és ismételd ezt a mantrát: Jól vagyok. Jól vagyok. Jól vagyok.
Mindegy, hogy ízlésed szerinti-e a zene, a videó, a szöveg magáért beszél. (Fordulj a fordítógéphez.) Ha figyelünk, a szélben sodródó újságfecnin is megtaláljuk a nekünk szóló üzenetet.
Ezzel búcsúzom is, megyek tűzifát vágni a szemerkélő januári esőbe. Szeretem az esőt, olyan jó vizes, a levegő is lágyabb benne, és mélyebbek az illatok. Szép lenne a gyerekkorunkból ismert havas, napsütéses tél, de most ez van, virít a hóvirág, lehet brokkolit meg rukkolát szedni a kertben. Földtörténeti változás kellős közepében élünk, hőskorban, tisztára, mint egy balladában.
[1] Ha kedveled a zseniális, egyben őrülten depressziós filmeket, ajánlom Werner Herzog: A törpék is kicsiben kezdték című művét. (Auch die Zwerge haben klein angefangen.) Készülj fel egy komoly próbatételre. Viszont legalább felirat nem kell hozzá.