Miért legalizálják a füvet?

Már persze nem nálunk, ahol a kokain- meg tablettapörgető felső tízezer valószínűleg zsigerből lenézi a nyámnyila hosszúhajúak álmodozós ragacsát. Hanem a nyugati világban, ahol immár megállíthatatlannak látszik a trend. A legtöbb európai országban elvileg még tilos a kereskedelme, de nem büntetik a fogyasztását, sőt, sok országban kisebb mennyiség birtoklása engedélyezett. Kanadában 2018 óta szabadon termeszthető, árulható, fogyasztható. Ezt akár a nagy piac, az USA próbájaként is felfoghatjuk, ahol már vagy húsz tagállamban teljes mértékben felszabadították, akárcsak Mexikóban, Grúziában, Thaiföldön, Uruguayban, Dél-Afrikában. A „gyógyászati célú” felhasználást engedélyezik további közel húsz USA-államban, szinte egész Dél-Amerikában, Ausztráliában, Európa jelentős részében.

Vajon évtizedek zaklatása, bebörtönzött milliók után miért változik a hatóság hozzáállása ehhez a tudatmódosító szerhez? Nos, az első felvetődő kérdés, hogy annak idején miért tiltották be. Az ENSZ 1961-ben tudományos vizsgálat nélkül helyezte a kábítószertartalmú anyagok legveszélyesebb, IV-es osztályába.

Az ellenkultúra köreiben eléggé elterjedt meggyőződés szerint a hatalmi körök a nép magasabb tudatszintre kerülését akarták ily módon fékezni. Ezért lennének tilosak a vizionárius, érzékennyé tevő szerek, a fű, a DMT, az LSD, az ajahuaszka és társaik, miközben az elérzéketlenítő szesz (lásd falusi foghúzás) a legtöbb nyugati államban minden sarkon kapható, és százmillióknak írnak fel „nyugtatónak” nevezett tompítókat.

Egy másik lehetőség a rendszer ellenségeinek – a szó szoros értelmében vett – megszívatása. Ha elterjed egy illegális anyag a lázadók körében (pláne ha mi terjesztjük el), bitangul jó eszközünk lesz a galibát okozó alakok megrendszabályozására. Úgyis tudjuk, hogy szívnak, amikor valaki túl sokat kekeckedik, akkor egyszerűen becsukjuk, hiszen bűnöző.

Egy harmadik elmélet szerint sima anyagi érdekek mozgatták a döntést: ha tilos egy anyag, többet lehet kérni érte. Az tagadhatatlan, hogy a tudatmódosító szerek forgalmazása bolygónk egyik legnagyobb iparágává nőtte ki magát. A tiltás óta eltelt hatvan év alatt számtalan maffia gazdagodott meg az illegális anyagok kereskedelméből, melyek között a fű tekintélyes helyet foglal el.

A valós okot csak találgathatjuk, valószínűleg több is lehetett. A besorolás mindenesetre feltűnően logikátlan. Miféle veszélyes anyag az, amelyikbe nem hal bele senki, sőt? A szesz, a nikotin méreg, elég egy pár csepp tiszta nikotint a bőrre cseppenteni, vagy gyorsan benyakalni egy liter pálinkát, hogy az örök vadászmezőkön találhassuk magunkat. A fűtől nem halnak meg az emberek, sőt, az alkohollal ellentétben agresszív viselkedést sem okoz. Mégis betiltották, és erős propaganda indult ellene. „Kapudrognak” nevezik még ma is, amely megnyitja a az utat a heroin- meg a kokainhasználat előtt. Ez a feje tetejére állított érvelés: az emberek pont azért szokják meg, hogy dílerhez járjanak, mert nem vehetik meg a füvet a boltban. A dílernél aztán persze van egyéb is… Amúgy meg egy szesz-, dohány-, gyógyszer- és kávéfüggő társadalomban miért pont ez az egy szer lenne a belépő?

1996- tól kezdve a WHO egy sor felmérést végzett, amely – ne tartsd vissza a lélegzeted – kimutatta, hogy a marihuána nem is annyira ördögi. 2020-ban az ENSZ-ben meg is szavazták, hogy eltávolítsák a kábítószerek IV-es kategóriájából. Jellemző, hogy Magyarország az előre megállapodott EU-s álláspont ellen, nemmel szavazott. És nem is volt elsöprő az igenek aránya, éppen csak átment a döntés.

Forrás: Roos Rojas, Pixabay

A társadalmi változásokról általában azt feltételezzük, hogy tudati fejlődés vagy valamilyen technikai újítás következményei. Eme optimista nézőpont szerint az emberiség végre rájött, hogy a marihuána nem éppen a heroinnal azonos bánásmódot érdemel, ha nem is gyorsan, de lépett, orvosolta a hibáját.

Felfoghatjuk egyszerű nemzedékváltásnak is. A mai törvényhozók jó részének a fű olyan természetes volt fiatal korában, mint az alkohol - minek hajkurásszák a füveseket, amikor itt a kristály?¹ Egyszerű pragmatikus szempontból a gyomra nem érdemes energiát fecsérelni.

Vajon mit mondanának az ellenkultúra teoretikusai? Valószínűleg azt, hogy most már mindegy. Nincs már szolidaritás, mint a hatvanas években, atomjaira esett szét a társadalom, nincs mitől félniük a hatalom birtokosainak. Sikerült önző kis fogyasztókká változtatniuk minket, világmegváltó felismerések és összefogás helyett a füvezők otthon szívogatnak, röhigcsélnek, képernyőt bámulnak, szeretkeznek, jó esetben kimennek a természetbe és megnézik a naplementét. Talán még jó is, ha a fokozatosan következő megszorítások elől kellemes fantáziákba menekül a nép.

Megvizsgálhatjuk a kérdést földibb megközelítésből, a gazdasági érdekek felől is. Nem annyira vidító, de manapság a törvényeket többnyire érdekcsoportok döntései alapján hozzák. Kinek jöhet jól a legalizálás? Miközben nyit némi teret új, kis szereplők előtt is, vajon melyik lobbi kereshet vele gyilkosan sok dohányt?

Igen, az egyik fő gyanúsított a gyilkolásban már igen jártas, nyugaton egyre több fogyasztót veszítő dohányipar. A dohánycégek már évtizedek óta húzódnak a szegényebb országok felé, mert a nyugati világban mind jobban korlátozzák őket. Hozzánk is így jöttek a rendszerváltáskor óriási reklámkampányaikkal. Talán még van, aki emlékszik a hetilapok egészoldalas, az akkori törvényeket durván áthágó cigarettareklámaira. Most tovább menetelnek halálos küldetésükkel a harmadik világ védtelenebb országai felé. Egy másik trükkjük a kevésbé ártalmasnak beállított kis űrhajószopókák terjesztése. A kender lehet egy harmadik stratégia, és valóban, egyre nagyobb mértékben vásárolják be magukat a fűiparba. Ez a terület egyébként régen sem állt annyira távol tőlük. Tudtad, hogy a Lucky Strike („szerencsés húzás”) cigarettamárka miért kapta ezt a nevet? Eredetileg minden dobozában rejlett egy füves cigaretta. Minden huszadik rágyújtás szerencsés húzás volt. A kialakuló marihuána-iparba idejekorán befektetni szintén szerencsés húzásnak tűnik, márpedig a dohánygyárak nem annyi zsozsót tartanak a párna alatt, mint te vagy én.

A nikotin-nagyhatalmaknak persze egyéb hasznuk is van a füvezésből. Az egyik az idegrendszerbe beégő motorikus szokás: a hamutartótól egyre inkább viszolygó társadalmunkban legyen továbbra is normális a szárított növénnyel telt papírrudacskák szájhoz emelése, szívása, füst eregetése. Ráadásul az emberek nem tisztán szívják a füvet, hanem dohánnyal keverve. Kétszázmillión felüli fogyasztónál ez nem két fillér. Eszemben sincs semmiféle cuccot népszerűsíteni, de ha már úgyis füvezik valaki, a halálgyárosoknak fizetett adó helyett számtalan gyógynövényt keverhet a pipába vagy papírba.

Egy másik potenciális, irdatlan tőkével és lobbierővel rendelkező szereplő a gyógyszeripar. Vajon a CBD-ben rejlik akkora üzlet, hogy ezért bedobják magukat? (A CBD, azaz kannabidiol, a marihuanában található nyugtató hatású molekula.) Nekem inkább az ellenkezője tűnik valószínűnek: a kender társadalmi kebelre ölelése szép, színes vegyi bogyóiktól vehet el piacot.

Utoljára hagytuk a százdolláros kérdést. Ha nem is előbb, de utóbb hozzánk is begyűrűzik majd a változás. Még a mi rajongva szeretett királyunk sem fog örökké élni. Jó lesz-e az, amikor szabadon lehet szívni a füvet?

Amennyiben kiszorítja a herbált, akkor igen. A herbál (abszurd módon „bio-fűnek” is mondják) brutálerős, szintetikus, növényi hordozóanyagra fújt kannabinoid. Igen destruktív, egyes vidékeken mégis tarol az olcsósága miatt. Na jó, ne finomkodjunk – főleg a falusi, szegény cigányok tolják, és bizony eléggé megkattannak tőle.

Azt jelentené ez, hogy akkor mégiscsak káros a THC (tetrahidrocannabinol, a marihuána fő transz-okozó molekulája)? A herbál nem THC, csak képes kapcsolódni ugyanazokhoz a receptorokhoz, és változó vegyi levesének hatása kiszámíthatatlan. Rászabadítani egy laborban kotyvasztott, ismeretlen löttyöt az idegsejtjeinkre elképesztően ostoba és veszélyes művelet. A herbálhoz képest a fű kezes bárány.

Ettől függetlenül nem biztos, hogy kifejezetten jó dolog az idegrendszert tartósan egy hallucinogénnel stimulálni, különösen nagy mennyiségben. Épp ez az egyik fő baj a modern, felturbózott fűvel is: gigantikus mennyiségű THC-t tartalmaz. Míg a nyolcvanas években 2% körüli volt a legtöbb marihuána THC-tartalma, ma közelebb jár a 20%-hoz, sőt 30%-os füvekről is beszélnek. Noha alkohol van mindkettőben, a pálinka nem söröcske.

Az „anyagozás” nem csupán vegyi kérdés, mélyebb viselkedésbeli, sőt, filozófiai kérdéseket is felvet. Például hogy át akarjuk-e adni egy külső dolognak a szellemi állapotunk irányítását. Ezeket az izgalmas témákat majd megvizsgáljuk egy külön cikkben. Talán még mindig jobb, ha mindenki maga dönthet arról, hogy a lábára csattantja-e a láncot, mint amikor a gyógyítás felkent papja írja fel a börtönmolekulát.

A marihuána elterjedése akkor volna ugyanis főnyeremény, ha csökkentené a nyugtatófogyasztást. A társadalom anyagfüggősége nem szűnne meg, de legalább barátságosabb drogra cserélnénk a régit. Továbbra is az anyagon keresztül akarnánk hatni a tudatra, csak közben tovább maradnánk életben, így lehetőséget adva magunknak a felébredésre.

Bárki is rejtőzzön a legalizálás hátterében, valószínűleg nem a Mikulás. Az ő tiszta tüdeje egy évben csak egy nap bírja a városi füstöt, meg ő amúgy is inkább csokoládéban utazik. Míg a valódi szereplőkön tűnődünk, jó emlékeztetni magunkat arra, hogy a dohánycégek – akár ők állnak a dolog mögött, akár nem – még mindig ki akarnak nyírni minket.

Ezenkívül mi a tanulság? Az egyik azoknak szól, akik eddig őrületes elutasítással viselkedtek mindenkivel, aki valaha is kipróbált „kábítószert”. Talán elkezdhetsz elgondolkodni azon, hogy szerekkel átitatott társadalmunkban melyek az igazán veszélyes anyagok. És hogy a jog szigora-e a legalkalmasabb eszköz a szerhasználat csökkentésére, vagy valami más.

Azoktól, akik a reggeli kávé után előtt már sodorják is az első dzsointot, azt kérdezném, hogy figyelembe vették-e az elme felszabadítására alkalmas egyéb eljárásokat. Ha megengedjük a növényi tudat lehetőségét, azon is elmélázhatunk, hogy a fű-ember kapcsolatban ki az úr és ki a szolga.

A magam földhözragadt véleménye szerint a magasabb tudatszintekhez vezető legmenőbb út továbbra is a belső munka: az álom, a jóga, a böjt, a meditáció. Nem olyan egyszerű, mint rápörkölni egy pipára, de akkor is a mienk, amikor lekapcsolják a dílert. Szabadság, bármit kalamajkázzanak a jogászok.

1. metamfetamin