„Szerelemből jöttél a világra”
Hétvégi programajánló: Mezítlábas Járatlan Utakon-fesztivál Verőcén. Június 13-15.
Nyári programajánló: Kreatív írástábor Nagybörzsönyben. Június 22-28.
Az alábbi cikket sok éve írtam az Éva magazinba. A tanárbácsis hangvételen lendüljünk át – mindenki jön valahonnan. Viszont a téma igencsak időszerű.
A nyugati természettudomány az érzelmeket megbízhatatlan, szubjektív izének tartja. Ez elég mókás, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a különböző elméleteket képviselő tudósok milyen ádáz dühvel csattantják egymásnak a homlokukat. Vajon ha szarv helyett tudományos cikkekkel és konferenciákkal rontunk egymásra, akkor az már nem is küzdelem? Nem hiszem, hogy a tudósok csak agyból állnának.
Forrás: Mohamed Hassan, Pixabay
Ebben a rovatban szeretném rehabilitálni az érzelmeket. Meggyőződésem ugyanis, hogy mi, élőlények, elsősorban érzelembuborékok vagyunk. Az embernél ezt kiegészíti némi gondolkodás is, és ezzel együtt szerintem az elménk korántsem akkora jelentőségű, amekkorának hisszük. A sorozat következő cikkeiben meg szeretném mutatni, hogy az érzelmeink viszont mennyire értelmesek és jogosak, még a megvetettek: a harag, a félelem, vagy az irigység is. De kezdjük az életörömmel.
Reggel érünk be a Keletibe. Már egy hete úton vagyok a sivatagból, stoppal, majd vonattal, elképesztő tájakon át, mozgalmasnál mozgalmasabb kalandok után. Felajzva, az utazó kíváncsiságával lesem az épületeket, fürkészem az arcokat, az ég színét, a mozgást.
Hát a troli társadalma ugyancsak törődött; fiatal, öreg egyaránt dühös sértettséggel vonszolja magát. Az emberek arcán őszinte, mély szomorúság. Az ajkak fájdalmasan, vagy dacosan lefelé görbülnek, a szemek befelé fókuszálnak, mintha valami nagy-nagy tragédia érte volna a gazdájukat.
Forrás: Kristijan Arsov, Unsplash
Jövök egy húszmilliós város porából, ahol, ha az ember letekeri az ablakot, tüzes vasként üt be a forróság. A levegő letüdőzhetetlen vegyi leves, a járdán is kereplő motorok zaja elviselhetetlen. Az emberek mégis képesek egymás szemébe nézni. Pest jótékonyan kicsi, csöndes, zöld, kellemes éghajlatú, jár benne a levegő, nagy folyó szeli keresztbe, mégis mindenki úgy vánszorog benne, mintha a világ összes bűnét a vállán cipelné. Te jó isten! Mi történt ezekkel a szegény emberekkel?
Azt hiszem, nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy a magyar társadalom számottevő részét mostanában nem a kitörő boldogság jellemzi. Megérné ennek az okait elemezni, és hát valószínűleg egészen a muhi csatáig követhetnénk a szálakat. Jót tenne többet beszélni a kibeszéletlen dolgokról, a füstbement tervekről, az egyéni meg a közös érzéseinkről. És még ennél is hasznosabb lenne egyszerűen csak nyugtatni az embereket. Persze nem szerekkel; abból már így is túl sok van. Csak úgy rátenni a kezünket a hátukra, és hosszan-hosszan együtt lélegezni velük: Igen, igen, tudom, tényleg. Fújd csak ki szépen a levegőt. Igen, igen. Biztos forrásból tudom, hogy holnap is ki fog sütni a Nap. Nyugodj meg, meglátod, minden rendben lesz.
Az elégedetlenség okai persze igazak lehetnek. Bizonyára sok megváltoztatandó akad az életünkben. Csakhogy a harmadik világban ennél sokkal, de sokkal rosszabb körülmények között élnek emberek, és mégis vidámak. A boldogság ugyanis nem külső tényezők függvénye; belülről jön. Aki látott már embergyereket, hóban hempergő rókát vagy a böjti szél löketeiben bohóckodó hollót, tudja, hogy az élőlények elsődleges érzése az életöröm.
Forrás: Jill Wellington, Pixabay
Ha valaki huzamosabb ideje szomorú vagy mérges, ezt aztán nem könnyű elfogadnia. Hogy a boldogságom nem az életem körülményeitől függne, hanem tőlem? Nem a politikai hatalomtól, a keresetemtől, a főnökömtől, az anyámtól, a volt férjemtől, a gyerekeimtől, a villanyóra-leolvasótól …?
Nem. Az életöröm belülről fakad, és minden élőlény veleszületett (vagy sarjadt) joga. Mert, azt hiszem, a növények is idetartoznak. És mintha ez az alapvető érzelem itt mifelénk egy kissé elfelejtődött volna. Márpedig mi adjon erőt az ügyeink megoldásához, ha nem az eredendő boldogság?
Az egyik, amivel emlékeztetheted magad az életörömre, a természet. Minél több időt töltesz benne, annál többet vagy áradó, nyugodt és kiegyensúlyozott lények között. A föld, a víz, az ég szépsége észrevétlenül hozza vissza a lét minden egyéb alatt folyamatosan jelenlévő boldogságát. Nem kell extrém sportokat végezni, egyszerűen csak ott lehetsz a testeddel, járhatsz a vízparton, a fák között. Még a városban is akadnak természetközeli helyek; ha más nem, szemlélheted a folyó hosszanti kanyargását, vagy az eget.
Forrás: Shirley Hirst, Pixabay
Egy másik lehetőség perspektívát váltani. Borongás helyett megnyitni az utat a pozitívumok felé. Ha beépíted az életedbe a következő pici gyakorlatot, megtapasztalhatod, hogy hosszú távon csodákat művel. Napi egy-két perc az egész.
Lefekvés előtt végigveheted, hogy milyen jó dolgok történtek aznap. Legyen bármilyen nagy vagy bármilyen kicsi: megtaláltál egy elveszettnek hitt tárgyat, megdicsérték a gyereket az iskolában, egy szimpatikus idegen pillantása. Ide semmi más nem fér be: csak a kellemes élmények számítanak.
Addig is, amíg a szokásoddá válik, hasznos lehet észben tartani egy népdalsort: ennek a cikknek a címét. Itt a szerelem egyszerre jelent szeretést, szerelmet, szeretetet, a Világmindenség e legnagyobb és legszebb erejét, amely egyedül képes életet létrehozni. Ebből lettünk. Végigmókuskerekezhetjük az életünket dúlva-fúlva, vagy – érezhetjük a lét magasztosságát. A miénk a választás.
Forrás: Patou Ricard, Pixabay