Jövő idő
Discover more from Aldebaran99
Jókai a XIX. században írt egy aerodromon nevű dologról, ami akkoriban kizárólag az írói fantázia szüleményének látszott. Lehet, hogy már te is ültél rajta — repülőgépnek hívják. Verne legtöbb képzeletbeli találmánya ma olyan természetes része a világunknak, mint a szabónak az olló. William Gibson közel fél évszázada leírta az internetet és a virtuális valóságot. Vajon hogy van ez? Léteznek vizionáriusi képességgel megáldott emberek, akik egyszerűen belelátnak a jövőbe? Vagy a képzeletük ereje hat a világra és a tudattérbe került gondolatok megalkotják önmagukat?
Nemrégiben egy társaságban valaki felvetette: Mindenki mondja el, hogy szerinte milyen lesz a világ tíz év múlva. Már későre járt, nyolcan maradtunk, sorban előadtuk a saját elképzelésünket. Talán nem esel le a székről meglepetésedben, amikor elárulom, hogy többségben voltak a borúlátó víziók.
Ez egy pár évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem így volt. Az akkori fantasztikus filmek többnyire ígéretesnek, izgalmasnak mutatták a jövőt. Az egész társadalmat áthatotta a várakozás, hogy a dolgok egyre jobbak lesznek. Az orvostudomány eltörli a betegségeket, a mezőgazdasági forradalom mindenkinek elegendő élelmiszert termel, a technika csodálatos tárgyakat hoz létre, melyek kényelmessé teszik az életünket. Nagyszerű élmények várnak ránk! Megfejtjük a világegyetem titkait! Elrepülünk a csillagokba!
Itt be kell szúrnom egy magyarázkodást, hogy megtartsalak a következő rövid, nem minden szempontból tökéletesen mámorító érzéseket keltő rész végéig, ahol is újra ki fog sütni a nap. Gyorsan szögezzük le ebben a cikkben is, hogy a világ rendben van. Az üstökösök örök harmóniában keringenek, a rigók tökéletes rigóéneket adnak elő, a kaméleon mindig pont a megfelelő színárnyalatot ölti fel, és te magad is nagyszerű erőforrásokkal rendelkező élőlény vagy. Az emberi társadalom van átalakulóban, és ettől még van jövő. Vannak megoldások. Ezek felfedezésében segít, ha bátran szembenézünk a problémákkal, mégpedig lehetőleg a valódiakkal.
Forrás: Bonnie Kittle, Unsplash
Szóval a nemrégiben kialakult pesszimizmus nem volt indokolatlan. Nem csak nálunk váltottak az emberek — hisz mi ősidők óta büszkén emeljük magasra a borúlátás zászlait —, de Nyugaton is. Vajon mi történt? Azt hiszem, az egyik ok a Szovjetunió összeomlása volt. Mi?? De hát mennyire örültünk ennek! A mi szempontunkból valóságos csoda történt. Igen, csak a világpolitikában megbomlott az addigi egyensúly. Immár nem kellett a Vörös Veszedelem szép alternatíváját ápolni, és a kapitalizmus hamar kimutatta a foga fehérjét. A jóléti államot egyre jobban megnyirbálták, sok lett a szegény, egyes nyugati országokban ma már egész hajléktalan-apokalipszis tombol.
Mindeközben még a korábbinál is gátlástalanabbul nekiestek a természetnek. Vagy ekkorra vált látványossá a baj, mindenesetre az embereknek kezdett leesni, hogy nem lehet örökké fűrészelni az ágat, amelyen lakunk. A szociális világunk átalakult, eltűnt a korábbi stabilitás. Az ideológia lezuhant a „támad az árzabáló” szintjére, miközben a média egyre inkább a rémületkeltés világbajnokságává alakult át. Az egyszerű emberek között korábban általános szolidaritás, baráti hangulat helyét átvette valami furcsa idegenség. És még sok, nem álomszerű harmóniát és nyugalmat keltő dolog történt. Megbolydult méhkassá kezdett válni a társadalom.
Forrás: Patricio Sánchez, Pixabay
Kilencvenkettő táján, amikor kezdett kifordulni magából az emberi világ, és ha figyeltél, már az éghajlatváltozás is érezhető volt (ha nem is annyira, mint ma), belenéztem a jövőbe, és azt mondtam: Még van körülbelül húsz évünk a kataklizmáig. Húsz évre rá, 2012-ben számot vetettem: hát eddig egész jó. Ha mázlink van, még négy-öt évig kihúzhatjuk. Több haladék nem is volt, egymás sarkát taposták a krízisek: végletes politikai megosztottság majdnem mindenütt, menekültek, vírus, háború és egyebek, például a fiatal nemzedék közösségi média-okozta lelki válsága, amiről nálunk még nem hallottam beszélni, de amiről Jon Haidt igencsak elgondolkodtató dolgokat ír itt a Substacken. (A gépi fordítás immár működőképes.)
Itt tartunk ma, amikor is az egyik gyakori jövőkép a „Nem, nem, minden rendben van, ezek csak átmeneti gondok.” Mindenkit százszor beoltunk, legyőzzük a gonosz agresszort, feltaláljuk az ingyen energiát, és máris minden vissza fog térni a régibe. Minden olyan lesz, mint eddig, csak az új operációs rendszer fog lefagyni, elektromos kocsikkal ülünk a dugóban, száznegyven évig leszünk kövérek és még több gyenge filmet nézhetünk. A csúfolódásból azt hiszem, kitűnik, mennyire hiszek ebben az elméletben. Hívei szerint mindenesetre elhárítjuk az épp esedékes katasztrófát, aztán megy tovább az élet, mint régen, csak a technológia fejlődik kissé.
Forrás: Mehdi MeSSrro, Unsplash
A másik változat a „Jaj, jaj, ha X foknál jobban felmelegszik a tenger, akkor mindennek vége.” Jön az égszakadás-földindulás, gombafelhő, nyolcfejű gyerekek, Mad Max, kannibalizmus. Akár még egy személyen belül is jelen lehet a két vízió: a mindennapokban úgy élünk, mintha ugyanúgy mehetnének tovább a dolgok, mint eddig, ha meg a pár évnél távolabbi jövőre terelődne a gondolatunk, gyorsan elhessegetjük, és bekapcsoljuk a számítógépes játékot, mert attól legalább kapunk egy kis dopaminlöketet.
Kicsiny társaságunkban is ez a kétfajta kép dominált, főképpen a második, melynek ki ezt, ki azt a részét emelte ki jobban. Szerencsére előkerült egy harmadik változat is, amelyik nekem jobban tetszett. Eme nézet szerint, bár pontosan nem tudjuk, mi lesz, biztos, hogy befolyásolja az eseményeket, hogy mit vetítünk ki. Tehát jobban tesszük, ha örülünk az életnek, megtaláljuk a belső egyensúlyunkat, és elkezdünk a saját köreinkben úgy cselekedni, hogy jó lehessen a jövő. Olyan dolgokat csinálni, amelyek, ha egyelőre szerény mértékben is, de a kívánt irányba viszik a közös valóságunkat.
Szerintem hasznos tisztában lennünk azzal, hogy mi történik most, látni az összefüggéseket, a nagyobb mintákat. Ez a hírlevél például az „Útmutató a Földhöz”-sorozatban igyekszik (a maga sajátos, Nagy Lajostól lopott stílusában) rámutatni civilizációnk visszás jelenségeire. A még ennél is érdekesebb kérdés pedig az, hogy milyen jövőt akarunk valóságosan. Ez az a kép, amit érdemes megalkotnunk, és folyamatosan az elménkben tartanunk, hogy vezérelje a cselekvésünket. Most ez van, és akkor pontosan mit is akarunk helyette? Kezdjünk el gondolkodni!
Forrás: David Clode, Unsplash
Persze, mondják erre az emberek, persze. Tudjuk, mit akarunk: sok pénzt, elismerést, hosszú szőke hajat, BMW-t meg orgazmust. Minél több orgazmust minden téren. Örök életet és még húsz évet. Legyen olcsó a benzin, de ne szennyezzük a levegőt. Ehessünk rengeteg krémest, de maradjunk soványak. Ne kelljen tornázni, de dagadjanak az izmaink.
A másik meg, hogy igen, békét akarunk, fenntarthatóságot, egyenlőséget, igazságos társadalmat. Csakhogy azt nem lehet, mert a gonosz hatalmasok nem engedik. Mindegy, hogy kit tartunk a hatalmasoknak, a nyíltan pöffeszkedőket vagy a sunyin hátsó szobákban szivarozókat. A lényeg, hogy ők, legyőzhetetlen oroszlánok, nem engedik. Mi, egérkék, nem tehetünk semmit. Hol az a számítógépes játék?
Ennek a bolygónak a jövője most a Homo sapiens nevű faj kezében van. Ez a faj roppant társas, a szociális rovarok és a csupasz turkáló után a legtársasabb, rendkívül erősen kapcsolódik a többiekhez. Nagyon befolyásolja a társai véleménye. Ha sokan kezdünk értelmes, szép dolgokat gondolni, az bizony hatni fog a közös tudatra.
Te milyen jövőt szeretnél?
Hogy a jelenlegi akadályokat miként hárítjuk el, az nagyon jó kérdés. Nem valószínű, hogy gyerekjáték lesz, mindenesetre egy cseppet izgalmasabb, mint curlinget nézni a tévében. Az sem biztos, hogy minden sikerülni fog, de ha el sem indulunk, ha el sem kezdjük sugározni azt a látomást, akkor garantáltan nem fogunk eljutni sehova.
A jelen és a kívánatos, vagy legalábbis elfogadható jövő közötti út bennünk található. Bennem meg benned. Nem autópálya, és még csak nem is erdei ösvény, hanem valami egészen más.
Amikor ott leszünk a jövőben, amikor valóra vált, amit szerettünk volna, biztos, hogy nem pont olyan lesz, amilyennek elképzeltük. Akkor is a mi jövőnk lesz, amit közösen alkottunk, nem csak a falhoz vágódtunk valami robbanás szele által. Én erre a jövőre szavazok.