Miért szeretjük az állatokat?

Frakk, a macskák réme, a kockásfülű nyúl, Csí, a fecske, Ká, a bölcs óriáskígyó, Vackor, a piszén-pisze kölyökmackó. Miért vonzódnak annyira a gyerekek az állatokhoz? Mondhatjuk, hogy minden érdekli őket, de az állatok igencsak kitüntetett helyet foglalnak el az izgalmas jelenségek körében. Ma kevés gyerek olyan szerencsés, hogy viszonylag természetes körülmények között együtt élhessen állatokkal.

Forrás: Tom Schuller, Unsplash

És mi a helyzet a felnőttekkel? Ó, mi komoly emberek vagyunk, csépeljük a számítógépet, ülünk a dugóban, hallgatjuk a főnök kerepelését, tárgyalunk a kőművessel és más roppant fontos dolgokkal foglalkozunk. Állatok… Kinek van ideje ilyen csacskaságokra! Azért Magyarországon minden második családban található háziállat. Talán a városi életforma miatt hiányoznak az állatok? Ez biztos, ugyanakkor nem csak mi szívleljük őket. Számos őserdei, benszülött törzs tagjai is előszeretettel vesznek magukhoz elárvult állatkölyköket; majmokat, papagájokat, kisragadozókat, és úgy babusgatják őket, mintha embergyerekek lennének.

Tulajdonképpen mi olyan csodálatos az állatokban?

Színesek.

Forrás: David Clode, Unsplash

Akrobatikusak.

Forrás: David Clode, Unsplash

Aranyosak.

Forrás: Pexels, Pixabay

Viccesek, és közelebbről megszemlélve elég sokan meglehetősen elképesztők.

Forrás: Stephanie LeBlanc, Unsplash

Igaz, az utóbbiakért, akik kevésbé hasonlítanak ránk, kevésbé lelkesedünk, meg őket simogatni sem annyira lehet. Tényleg, miért szeretjük simogatni a bundás lényeket? Talán azért, mert mielőtt simabőrű emberek lettünk, rengeteg évmillión keresztül szőrös állatok voltunk ? Legalábbis az evolúció szerint, amit ma sokan megkérdőjeleznek. Tényleg istenek lennénk? Egyébként meg nem is szabad simogatni ezeket a szutykos dögöket, mindenféle betegséget kapunk el tőlük! Kutyás a kezed, mosd meg gyorsan! Persze az újabb kutatások szerint az állatokkal rendelkező emberek bélflórája kedvezőbb összetételű, amitől a szervezetük egészségesebb és ellenállóbb lesz. (A velünk életközösséget alkotó jóindulatú mikroorganizmusok népes seregéről majd máskor.)

Lehetséges, hogy a régebbi önmagunkat látjuk az állatokban? Azt hiszem, hogy valamilyen szinten sóvárgunk azután a paradicsomi állapot után, amelyben évmilliókig éltünk, határidők, piros lámpák, babatévé meg adóbevallás nélkül. És van valami még fontosabb is: az állatok testesítik meg a lényünk nagyobbik, a modernitásban elnyomott részét, a nem-gondolkodót. Az érzelembuborékot, ami vagyunk, miközben úgy teszünk, mintha olajos fogaskerekek lennénk a világegyetem gépezetében. Mikrocsipek az univerzum számítógépében, kód, láncfűrész, paragrafusok, automobil — a fenébe, még a kocsinak is valahogy négy végtagja meg két szeme sikeredett, mint valami jószágnak.

Noha a hétköznapi világunk tárgyakból áll — a tömegtermelés óta messze túl sokból — valahol tisztában vagyunk azzal, hogy a Világegyetem éppannyira áll tudatból, és az ezt megtestesítő lényekből is. A modern ember tudata egy cseppet furcsa lett. „Kiemelkedtünk” a természetből, magányosan tengődünk a kősivatagjainkban. Társakat keresünk, ám már elfelejtettük, hogy nem csak a hozzánk hasonló módon, tudatosan gondolkodó lények érvényesek. Amikor értelmes lények után kutatunk az univerzumban, tulajdonképpen embereket akarunk felfedezni. Na igen, legyenek lilák meg hegyes fülűek, nyújtsanak valami egzotikus izgalmat, de amúgy épp olyanok legyenek, mint mi. Rendelkezzenek technológiai társadalommal, éljenek városokban, harcoljanak egymással, és mindent úgy csináljanak, mint mi magunk, legfeljebb annyira különbözzenek tőlünk, mint egy távoli kultúra.

A Pioneer 10 amerikai űrszonda által vitt, a földönkívülieknek szóló, fémtáblára gravírozott üzenet.

Nem tudom, feltűnik-e, hogy az eddigi „társkereső” próbálkozásaink mennyire antropomorfak. A felemelt kéz azért lett üdvözlési forma, mert így mutatjuk a másiknak, hogy nincs nálunk fegyver. Egy pókba oltott denevér a Tau Cetin nyilván azonnal vágja ezt. Egyáltalán rendelkezik olyan érzékszervekkel, amelyek értelmezni tudják ezeket a vonalakat?

A tényleg másfajta intelligenciával civilizációnk nemigen tud mit kezdeni, itt a Földön észre sem veszi. Persze ebben az esetben az intelligencia nem I.Q.-t jelent (amiről amúgy sem nagyon tudjuk, hogy micsoda), hanem a létezés különféle módjait. A világ teremtőerejének, bölcsességének élő megnyilvánulásait. Mivel mi is egyfajta, ráadásul társas létbuborék vagyunk, ösztönösen vonzódunk a többihez. A gyerekekben ez még szabadon áramlik — azt hiszem, tanulhatunk tőlük.

A természeti népek egyenlőként kezelték az állatokat. Tisztelték és megfigyelték őket, elsajátítottak tőlük dolgokat, lehet, hogy vadásztak is rájuk, de közben tudták, hogy ők is érző, intelligens lények, a teremtőerő éppoly kifinomult, testet öltött formái, mint mi magunk. Sok észak-amerikai törzsnél, például a hopiknál, az irokézeknél mindenki valamilyen klánba, egyfajta „családba” tartozik, amely nem feltétlen jelent vérségi rokonságot. (Totem szavunk is a klán algonkin nevéből származik.) A legtöbb ilyen „család” állatnevet visel, főleg emlősét: medve, farkas, szarvas, de egyéb is előfordul: szalonka, gém, vagy akár teknős. A teknőscsalád tagja a többi teknős-indiánt rokonként kezeli, a teknősök népéhez pedig különleges kapcsolat fűzi.

Te állsz különleges viszonyban valamilyen állatfajjal? Van olyan állat, melyhez közelinek érzed magad, szinte azonosulsz vele, vagy konkrétan található is a környezetedben? A Csillogó vízgyűrűk szerzője nincs meg vidra nélkül. Vannak kutyás emberek, macskaimádók, papagájtenyésztők, madárlesők, akvaristák, kígyótartók, madárpók-mániások és így tovább. Főleg az utóbbiakat szokás furcsa különcnek tekinteni, mint a gyufaszálakból Notre-Damet építő embereket. Pedig azzal, hogy együtt élnek tőlünk ennyire különböző lényekkel, életben tartanak egy fontos kapcsolatot a világ köldökével.

Forrás: David Mark, Unsplash.

Az állatok jelenléte más téren is igen jótékony. Ma Pesten az idegenek alig mernek egymáshoz szólni, ahol muszáj, néhány, biztonságosnak vélt klisére szorítkoznak. Legyen szíves! Inni mit hozhatok? Egy buborékos vizet kérek. Sikerült választani? Kérném a számlát. Akad néhány kivétel: a sérült, a kisgyerek és az állat. Ezekhez beszélhetünk szabadon, a gyereket és főleg az állatot akár meg is érinthetjük. Az ilyen kapcsolat nagyon is kézzelfogható eredményekkel jár: Vizsgálatok kimutatták, hogy a kutyatulajdonosok tovább élnek, különösen azok, akiknek nincs emberi társuk. Könnyebben felépülnek szívbetegségből.

Legrégebbi cimboránk esete különleges. Egyes kutatók szerint félrevezető úgy felfogni, hogy az ember háziasította volna a farkast; inkább két intelligens, csoportos vadász közötti szövetségkötésről beszélhetünk. Ez a farkast látványosan átalakította, de rajtunk is nyomot hagyott. Kutya nélkül nem lehetett volna élni az északi jégmezőn, ahogy teve nélkül sem a Szaharában.

Állati.

Ma már nincs ilyen közvetlen szükségünk az állatokra. Úgy gondoljuk, hogy mindennél, mindenkinél okosabbak vagyunk és majd a gépeinkkel megoldjuk az életünket. Ez eddig azért volt lehetséges, azért tudtunk ilyen gátlástalanul terjeszkedni, mert a bioszféra körülölelt, megtartott, mint valamiféle óriási anyaméh. Most nagy erőkkel mesterkedünk azon, hogy kipukkasszuk. Akármit művelünk vele, a bioszféra helyre fog állni, mert a pici lények évmilliók alatt befoltozzák, de tulajdonképpen miért muszáj tönkretenni? A növények, állatok, gombák, mikroorganizmusok ezen életközössége csodálatosan működik együtt ezen a sárpacnin.

A jó hír az, hogy ha hagyjuk, a természet magától helyreáll. Amikor visszaengedünk neki egy területet, a lények hamar újra birtokba veszik. Csernobil elképesztő vadvilágáról bizonyára hallottál már. Miért ne kezdhetnénk el átállni olyan működésre, amely helyet hagy a többi lénynek? A multik maguktól nem fognak, de ha nem lesz, aki megvegye a szemetüket, kénytelenek lesznek váltani. Ha kocsi helyett vonattal jársz munkába, már megmentettél egy farkascsapatot Szibériában¹. Ha nem mindennap eszel húst, már megmentettél egy vadnyulas rétet². Ha azt a kevesebb húst háztól veszed, ahol emberséges körülmények között tartották a disznót, már tettél valamit érte³. Szerintem így érdemes gondolni rá: Ma is hős voltam, vittem a boltba vászonzacskót, megmentettem egy tengeri teknőst⁴. Rengeteg mindent tehetsz a természetért, a többi élőlényért, egyben magadért azzal, ahogyan élsz.

A kímélő életmód mellett tudatosan is átmenthetünk minél több lényt az ipari korszak utáni új élet számára. A nemes küldetésbe jól bevonhatjuk az állatokért amúgy is rajongó gyerekeket. Hadd mutassák meg, hogy milyen jók az állatokkal! Hogy fest az a közeli jövő, amelyben minden iskola hozzájárul egy, a természetben visszaszoruló lény megőrzéséhez? Mindegyik egy kiválasztott faj egyedeit szaporítja, persze ideális körülmények között, hogy majd vissza lehessen engedni a szabadba. Mindezt jól átgondolt, hozzáértők által irányított tenyésztési program keretei között. A gyerekek boldogok, a gondoskodás hozzájárul a személyiségfejlődésükhöz. Büszkén kalauzolják más iskolák tanulóit a selyemmajom-kolóniájuk, a lápi pócokat rejtő tavuk, a kaméleon-telepük között. A bengáli tigrist nem venném be a páciensek közé.

Ez csak egy ötlet. Sokféle módon összeköthetjük az eszünket a szívünkkel. Végül is, ha valamiben jók vagyunk mi, emberek, hát a kreativitásban igen. Itt az idő elkezdeni összhangban élni a valódi természetünkkel, újra felvenni a kapcsolatot a lényünk azon részével, amelyet az állatok jelképeznek.

Ezzel a mackóval búcsúzom. Azt kérdi: Szereted az állatokat? Akkor gondolj ránk is, amikor az életedben döntéseket hozol. Élj úgy, hogy maradjon hely nekünk — hisz, akárcsak te, mi is érző lények vagyunk.

Forrás: Hans-Jürgen Mager, Unsplash

1. Kevesebb kőolajfelhasználás - kisebb olajmocsár

2. Az intenzív állattenyésztéshez sokkal nagyobb földterület kell, mint a növénytermesztéshez.

3. Az ipari hústermelés középkorian kegyetlen az állatokkal.

4. Aki megfulladt az óceánba került nejlonzacskómon.