A megdonalc korunk kiemelkedő kulturális értéke, az emberiség egyik csúcsteljesítménye. Amikor a hajdani, kommunista Moszkvában megnyílt az első megdonalc, az emberek úgy álltak sorba, mintha a mennyország kapuja tárult volna ki előttük.
Forrás: Serkan Yanık, Unsplash
Ki tudja, talán így is történt. Ám a megdonalc korántsem csak a spiritualitás terén mutat példát. Jelentős mértékben járul hozzá a világgazdaság fellendítéséhez is. Az ínycsiklandozó hamburgerbe való marhahús javarészét a kiirtott őserdő helyén tenyésztett marhákból állítják elő, ezzel is bekapcsolva Brazíliát a világgazdaság vérkeringésébe. Mint tudjuk, az őserdőirtás igen sok szempontból előnyös. A megdonálc megtisztítja a terepet: nem hullanak a fejünkre ágak, nem kell félnünk a jaguártól, nem fojtogatják liánok az ártatlan kirándulókat. Nem keletkezik túlságosan sok oxigén, amely feleslegesen izgatná a szervezetet. A trópusi esőerdőkben ráadásul endemikus, sehol máshol elő nem forduló fajok millióit találjuk. Ha a tudósoknak ezeket mind kategorizálniuk kellene, nagy bajban lennének, előbb-utóbb a tudományos nevek is elfogynának. Mennyi munkától szabadulnak meg a megdonalc áldozatos tevékenységének köszönhetően!
Forrás: Ibama, Wikipédia
A megdonálc nem csupán a természeti erőforrásokkal bánik megfelelően, a humán erőforrásokat is hatékonyan kezeli, ezzel távlatokat nyitva meg a robotika terén. Még az is felmerül, hogy talán nem is kell robotokra cserélni az egész emberiséget, elég, ha folytatjuk az iskola áldozatos tevékenységét, és egyszerűen a már meglévő hús-vér-mikroműanyag embereket idomítjuk engedelmes, profittermelő alkatrészekké. Noha hosszú távon ez tökéletlen megoldás lenne, az átmeneti időszakban, korunkban jól jön a robotnak betanított ember; a megdonalc ebben is a haladás élharcosa. Ha már a legtöbb nyugati országban eltörölték a sorkatonaságot, legalább a megdonalc megfelelően fegyelmezi a lakosság alacsony jövedelmű részét.
Mindezek csupán mellékes eredmények; még nem is beszéltünk a legalapvetőbbről, az emberek táplálásáról. A mindennapi életben túlterheljük az emésztőrendszerünket túlságosan sokféle növény meg állat fogyasztásával. Nem elég fókuszált a táplálkozásunk. Jobb bevált, megbízható dolgokra építeni az életünket, sült krumplira, kólára meg bigmekre, amelytől a saját testünk is jelentősen gyarapszik. Egyébként pedig alig telik el három-négy év, és máris izgalmas, új fogásokat vezetnek be. Igaz, hogy ezek mind ugyanolyan ízűek, de más az alakjuk és másképpen nevezik őket.
És ez még semmi. Fel-felröppen a hír, hogy megtalálták a műanyagevő baktériumot, amely majd megszabadít minket a műanyaghulladék-hegyektől. Hát kérem, az ember messze lepipálja a kis buborékokat! Semmi szükség petricsészére; már évtizedek óta Homo sapiensek milliói ülnek a megdonálcban, és majszolják a finom műanyagot! Említésre méltó az igényes környezet is, a műanyag asztal, a műanyag tálca, a műanyag evőeszköz, a műanyag levegő, melyben igényes műanyagétel vár minden műanyagembert fogyasztót. Az egész világon ugyanazokat az e-betűket vehetjük magunkhoz! Íme az igazi testvériség! Hej, Ronald McDonald! Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid!
Forrás: Vijaya narasimha, Pixabay
Így teszi a megdonalc meghitté az utazás élményét. Immár nem kell veszélyes baktériumoktól meg kimondhatatlan nevű ételektől rettegnünk a harmadik világban! Johannesburgban, Kuala Lumpurban vagy Asunciónban is egyszerűen beülhetünk a mekibe és élvezhetjük az ismerős menüt. A megdonalc egyben kulturális térítőmunkát is folytat: terjeszti a higiéniát a harmadik világban. A higiénia azt jelenti, hogy fertőtlenítőszerrel vonunk be minél több felületet, akkor is, ha senki nem járt a vécében.
Ami a tisztaságot illeti — minek bajlódni a mosogatással? A megdonalc az eldobható tányér, eldobható evőeszköz bevezetésében is élen jár. A munkaerő korszerű vándorlásával pedig immár az eldobható országot is népszerűsíti. Hamarosan követi ezt az eldobható feleség, végül pedig az eldobható bolygó, mely mozgalom korszerű élharcosa a megdonalc.
És van még ennél is feljebb: az autós megdonalc. Ki sem kell szállni kedvenc automobilunkból, egy légtérbe kerülni gyanús, idegen protoplazma-halmazokkal. Nem fogjuk mások izzadságszagát beszívni! Légkondicionált autónkban kéjeleghetünk az éttermi élményben, vidáman pöfögve a gázokat, amíg a rendelésfelvevőtől a kiadóhoz érünk. Villámgyors kiszolgálás, instant élvezet!
A római birodalmat tiszteljük, hiszen elfoglalta, maga alá gyűrte a szomszédait. Hiába, derék, humanista dolog ez. Egy gyűrű mind felett! Standardizálta a nyelvet, az intézményeket, az életmódot, az épületeket. Pedig mi volt ez a mához képest! Abban a korban csupán a Mediterránum környékét lepték el az ugyanolyan mintára készült katonai szállások, a római hadiutak, az amfiteátrumok. A megdonalc, az ősi birodalmak modern utódja, messze túllépett a régi mérföldköveken. Hódítók hosszú seregének utolsó, nagyszerű képviselője ő. Julius Caesar, Dzsingisz Kán, Rettegett Iván is tudott valamit, de tetteik eltörpülnek Ronald McDonaldé mellett, kinek birodalma Alaszkától Tasmániáig, a Tűzföldtől a Szaharáig nyújtózik, egyetlen birodalomban egyesítve a Föld népét.
Forrás: GreenCardShow, Pixabay
A megdonalc persze nem csupán térben, időben is előre mutat. Fokozatosan hozzászoktat a műhőmérséklethez, művilágításhoz, műlevegőhöz, ezzel is felülmúlhatatlan szolgálatokat téve az űrkorszaknak, hiszen a csillagközi űrhajókon minden amúgy is ilyen lesz. A megdonálcban kapható, halványan zsemlére emlékeztető édeskés hogyishívják, a húspogácsának elkeresztelt műzsírlapocska a ráolvasztott plasztiksajttal együtt előrevetíti az űrhajós kosztot. A Marson már ismerős lesz a távolról enyhén paradicsomra hasonlító valami, a nitrátos, pingponglabdakrémmel leöntött saláta. Talán azt hiszed, gúnyolódom, pedig nem: a Homo sapienst fel kell készíteni a jövőre. A XXI. században nem lehet gyökereket rágcsálni, csigákat ropogtatni! Egy normális ember nem viselné el a vegyi anyagoknak ezt a rohamát, fokozatosan hozzá kell hát szoktatni, és ebben a megdonalc pótolhatatlan úttörő munkát végez.
Forrás: Daniel Wanke, Pixabay
Arról nem is beszélve, hogy amikor végképp bekövetkezik a krach, és már a krumpli sem terem meg, még mindig sokáig ehetünk finom, eredeti műzsíros megdonálcos sültkrumplit, hisz a megdonalc évekre, talán évtizedekre betárolt belőle fagyasztott formában. Kóla mellett ez lesz majd a kincs, amiért a bandák harcolnak. Amikor már áram sem lesz, és kienged a fagyasztóban — ne lássuk oly sötéten a jövőt! Azért, mert egyesek nem kedvelik a műanyag krumplival vegyült égett műzsír szagát, a történelem kerekét nem fogjuk visszaforgatni! Maradiaknak nincs helye a XXI. században.
Egyesekben felmerülhet, hogy milyen jó lenne a világ valamennyi megdonalcát összegyűjteni egy lakatlan szigetre, ahová egyúttal az összes barbibabát, energiaitalt, gumicukrot, atomfegyvert, cigarettát, televíziót, benzines fűkaszát és társaikat is elszállíthatnánk. Ez a nagyszabású terv tulajdonképpen már meg is valósult, csak nagyobb léptékben: az Univerzum eme szigetét Földnek nevezik. A Plútó, az Io, a Ganimédesz, és számtalan más égitest bármikor rendelkezésére áll azoknak az őskövületeknek, akik nem akarják élvezni a haladás gyümölcseit: a pingponglabda-ízű fagyit, a kólaízű rágót, a rágóízű kólát és civilizációnk még ennél is nagyszerűbb vívmányait.