Az urbanizáció korát éljük, amikor az emberek az elmaradott vidékről, a disznók, tehenek közül beköltöznek a kultúra fellegvárába, a városba.
Forrás: Judgefloro, Wikipédia
Már az ókori görögök is városokban laktak, ahol feltalálták a leghaladóbb együttélési formát, a demokráciát. Ez a hagyomány, amit ma is őrzünk, azt jelenti, hogy a gazdag férfiak beleszólhatnak a közügyekbe. A városlakók nagyobb számát ellensúlyozandó ma persze sokkal kevesebb gazdag férfi (és olykor nő) dönt, mint korábban.
A város csodálatos hely, tele gazdagsággal és fénnyel. A lámpák a csillagok vakító, zavaró sziporkázását is előnyösen elfedik, a városban lakó híres filmcsillagok pedig messzemenően kompenzálnak értük. Mit ad ezzel szemben a vidéki élet? Tanyán még flash mobot is nehéz szervezni. Falun nyakig ér a sár, a por, a lehullott falevél, kertet kell gondozni, a szomszéddal beszélgetni, ludak gágogását, kutyák ugatását hallgatni. A lakótelepen bezzeg a kulturált élet előremutató neszeit élvezhetjük a szomszédból, a televízió nívós műsorát, a házastársak kedves évődését, a fejünk felett bicikliző gyermek pajkos, illetve a felszálló repülőgépek korszerű dübörgését, a felújítás konstruktív, erőteljes hangjait. Egy pesti bérházban az év minden napján felújítanak legalább egy lakást, ebből is láthatjuk, hogy a városi élet milyen iramban halad előre. Ha pedig a légkalapács hangjára ébredünk reggel hétkor, legalább nem lustálkodunk tovább. Mégiscsak előkelőbb, dinamikusabb ébresztő ez a pusztakotkodácsi tyúkok prosztó kárálásánál. A város mindig lendületesen épül tovább!
Forrás: Scott Blake, Unsplash
A legtöbb ember azt állítja, hogy nem szereti a tömeget, de valójában mégiscsak szereti, különben miért lakna városban? Fajtársaink közelsége biztonságérzettel tölt el, nem csupán fizikai, de szellemi értelemben is. Ennyi lény csak nem tévedhet az élet lényegét, a bevásárlóközpontok látogatását illetően! Hova is lennénk, ha nem szívhatnánk be milliók testének kipárolgását, az ezt elfedni próbáló kozmetikumok vegyszerszagát, kocsik százezreinek korszerű kipufogógázait? Ha nem dudálnának ránk, acsarkodnának velünk, löknének arrébb annyiszor embertársaink, bízvást elcsenevészednénk. Mily nagyszerű érzés, hogy nem vagyunk egyedül! A városban még köszönnünk sem kell azoknak, akikkel találkozunk, mint az erdőben. A metróban kapaszkodnunk sem szükséges, megtartanak utazótársaink.
A városban biztonságban érezzük magunkat, nem kell félnünk attól, hogy a vadállatok martalékává válunk. Legfeljebb a pszichopaták, a bűnözők és a harci kutyák jelenthetnek olykor egy kis problémát, illetve az autók, az elektromos rollerek és a járdán száguldó ételkihordók, de némi próbatételre szükségünk van, máskülönben elvesztenénk az alkalmazkodóképességünket.
A városban számtalan művelődési lehetőség áll rendelkezésünkre. Elmehetünk színházba, moziba, hangversenyre, előadásra, felolvasásra, tanfolyamra, buliba, gyűlésre és még számtalan helyre. A faragatlan falusiak primitív lakhelyén ilyesmi nem áll rendelkezésre, azért látogatnak fel hozzánk, pallérozott urbánusok közé, hogy részük lehessen ezekben az élményekben. Nekünk, városlakóknak, elég a tudat, hogy e művelődési lehetőségek bármikor elérhetők lennének, ha akarnánk őket.
A városban mindezek mellett elvégezhetjük a bevásárlást, sportolhatunk; futhatunk a szalagon, biciklizhetünk körbe-körbe a pályán. Elmerülésünk a jógába és a közös meditációba is jóval izgalmasabb, amikor szirénázó mentőautók haladnak el percenként az utcán. No és eljárhatunk táncórára is, pénzért bezárathatjuk magunkat a szabadulószobába, lövöldözhetünk egymásra színes festékekkel, biliárdozhatunk és kuglizhatunk — bocsánat, ez a bárdolatlan, unatkozó falusiak játéka volt, bowlingozhatunk.
Az urbánus központokban találhatók a gyárak, az irodaházak, megannyi remek munkalehetőség az embereknek.
Forrás: Eugen Visan, Pixabay
Az öreg Európa sajnos kissé lemaradt a városok versenyében. Igazi nagyvárosok Ázsiában, Dél-Amerikában, és egyre inkább Afrikában találhatók. Itt van például Tokió a maga negyvenmilliós lakosságával. Bár Japánban immár nem növekszik a népesség, nagy is a riadalom, hogy mi lesz, ha már csak harminckilencmillióan lesznek. Szerencsére ilyesmitől az úgynevezett fejlődő országokban nem kell tartani. Dzsakarta, Delhi is jóval túllépte már a harmincmilliót, illetve senki sem tudja pontosan, hogy mennyien élhetnek itt, tehát azt is mondhatjuk, hogy a lakosságuk megszámlálhatatlan. És a városok szerencsére nem csak önmagukban nőnek, mint az infláció, de össze is érnek, megalopoliszokat alkotva. Ez nem a megalománia és a rendőrség hibridje, hanem GDP-előállító csodakonglomerátum. A kínai Gyöngy-folyó deltájában található, egyre inkább egybefolyó nagyvárosok együttes lakossága például meghaladja a 85 milliót. Hiába, Kína az emberiség gyöngye.
Forrás: united24media.com
Manila a maga alig tizenötmilliós lakosságával még jócskán elmarad ettől, ám népsűrűségben az első helyen áll, túlszárnyalva a négyzetkilométerenkénti 40 000 főt. Ha Magyarország népsűrűsége is ennyi volna, csaknem négymilliárd ember, a Föld lakosságának a fele elférne nálunk. Igaz, Manilában a temetőben is laknak, de mint tudjuk, sok jó ember kis helyen is elfér, akár állva, élve vagy halva.
Nem csak az ember; a patkány, a galamb, a csótány, a poloska, a varjú is imád városon lakni. Még a koronavírus is sokkal jobban érezte magát a városban. Falun a lezárás sem volt izgalmas, az emberek észre sem vették a különbséget. Így kimaradni korunk egyik meghatározó élményéből!
Forrás: Erik Mclean, Unsplash
A városok is sokfélék. Létezik Tiltott Város, smaragdváros, gyermekváros, filmváros, de még Isten városa is. Róma az örök város, Bécs a császárváros, Párizs a fény városa, a Havanna-lakótelep egyik sem. Az urbánus települések előkelő státuszát számos kifejezés is mutatja: van főváros, viszont nincs alváros, van előváros, de nincs utóváros. A világváros szó azt jelzi, hogy hamarosan az egész világ egyetlen város lesz.
Városaink egyik színfoltja, a szovjet korszak nagyszerű vívmánya a lakótelep. Spirituális érzés, amikor reggel a vécén ülve tudjuk, hogy fölöttünk tíz emeleten ugyanolyan arccal merednek a kilincsre. Egyszerre csobban tíz csésze, a szinkronicitás szép példájaként. A lakótelepek háborúban is kiválók, bástyaként szolgálva a védőket, majd a hódítókat. Az új lakótelepek nem csupán az esztétikát növelik, de kiváló eszközök egy terület etnikai áramvonalasítására is, hisz alkalmasak nagyszámú honfoglaló beköltöztetésére. Kassa 1910-es 75%-os magyar jellegét részben ezzel a modern vívmánnyal sikerült 2,5%-ra leküzdeni.
A Luník IX -lakótelep Kassán. Forrás: ma7.sk
Amikor az erdőből jövünk, már egy kocsi kipufogófüstjét is borzasztó büdösnek érezzük. Ilyesmi a városban fel sem tűnik. Ebből is látszik, hogy a városban jobb a levegő, mint az erdőben. Ennek ellenére, valamilyen atavisztikus vágyból adódóan néha megunjuk a belvárosi életet, és kiköltözünk a zöldbe. Persze csak olyan távolságra, hogy a városi dzsipünkkel még naponta bejárhassunk, és felállhassunk a járdára. Mivel a járda egy idő után alkalmatlan lesz a járásra, egyre többen követik a példánkat, letelepedvén a város közelében. Ez egy cseppet megnöveli a forgalmat, ugyanakkor a GDP-t is. Igaz, másfél órával korábban kell munkába indulnunk, de így legalább végigélvezhetjük a kereskedelmi rádiók színvonalas reggeli műsorát. Hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy otthonunk összeért a várossal. Büszkék lehetünk arra, hogy a magunk szerény módján mi is hozzájárultunk az urbanizációhoz, a haladáshoz.
Az amerikaiak többsége ma is kertvárosokban lakik, mely náluk rövid fűvel körülvett házak csinos, változatos telepeit jelenti.
Forrás: David Shankbone, Wikipédia
Azért Amerika a legmodernebb, legprogresszívebb épületfajta, a felhőkarcoló eredeti otthona is. Mint annyi mindent, a szabadok földjén, a bátrak hazájában találták fel, de immár minden földrészen megtalálható. Amióta divatba jött a felhőkarcoló, a városok már nem csak vízszintes irányban terjeszkednek.
Hiába, az ember az égbe tör! Előbb-utóbb kilyukasztjuk a mennyboltot, és bejutunk az istenek lakhelyére. Hamarosan olyan felhőkarcolókban fogunk lakni, ahol minden, az élethez szükséges intézmény, szolgáltatás megtalálható, így, ha nincs kedvünk kimenni a rémisztő külvilágba, egész életünket eltölthetjük a védelmező falak között. Talán évtizedekig nem kell lejjebb mennünk a negyvenötödik emeletnél! Soha nem kell kitennünk magunkat a szél, az eső, a hó, a nap gyötrelmeinek. Igazi utópia ez, a tengertől-tengerig terjedő toronyházaké, mindegyik önálló polisz, az egész a megalopolisz. Vagy lehet, hogy nekropolisz?
Igazat szólsz... Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.